Példamutató magyar nőket díjaznak ezentúl minden évben

Négy kategóriában – egészségügy, oktatás, szociális ellátás és egyéb – ismerik majd el a díjazottakat.

Csekő Imre
2020. 06. 22. 13:28
null
Jelentős összegekkel támogatja a kormány a pedagógushallgatók tanulmányait Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Azokat ismerjük majd el, akik nőként nemcsak sikeresek, hanem példamutatók is – mondta hétfőn Novák Katalin az idén első alkalommal odaítélendő Nők Magyarországért díj meghirdetésének bejelentésekor tartott sajtótájékoztatón. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: nemcsak vezetőket, de hivatásuk terén hétköznapi szolgálatukkal példát mutató nőket, édesanyákat is örömmel díjaznának.

A politikus, aki egyben az elismerést adományozó Nők Magyarországért Klub alapító elnöke, kifejtette: céljuk, hogy a jövőben minden évben elismerjék azokat a nőket, akik életükkel, munkájukkal példát mutatnak. Az idei évben olyan hölgyek erkölcsi és anyagi elismerésére törekszenek, akik a koronavírus-járvány idején bátran, kitartóan és példamutatóan helytálltak a járvány lassításában, negatív hatásainak csökkentésében, a betegség megelőzésében és kezelésében, valamint a járvány idején a megfelelő életfeltételek biztosításában – ismertette Novák Katalin.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy bárki, aki úgy érzi, hogy ismer a díjra méltó személyt, fölterjeszthet jelölteket a dij.nokmagyarorszagert.hu oldalon. A magánszemélyek mellett természetesen intézmények és testületek is indítványozhatnak az elismerésre alkalmas személyeket. Július 15-ig lehet jelölni és augusztus végéig, egy közönségszavazás lebonyolítása után dönt majd a zsűri a győztesekről. A díj átadására a tervek szerint szeptember 15-én kerülhet majd sor – mondta a részletekről Novák Katalin, aki arról is beszámolt: négy kategóriában – egészségügy, oktatás, szociális ellátás és egyéb – ismerik majd el a díjazottakat egyenként bruttó ötmillió forintos fődíjjal.

Novák Katalin kiemelte: a jelentős, már meglévő díjak mellett várják a felajánlásokat azoktól is, akik szívesen hozzájárulnának a sikeres, példát mutató nők elismeréséhez. – Van hely az új felajánlásoknak is – fogalmazott a klub elnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.