Pocskondiázva hergelte híveit a DK-s képviselő

A DK-s politikusok, élükön Gyurcsány Ferenccel és Varga Zoltánnal, a koronavírus-járvány kitörése óta folyamatosan a kormány lejáratásán munkálkodnak.

2020. 03. 21. 7:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője honatyához méltatlan Facebook-poszttal hergelte követőit csütörtökön. „A kórházak pincéiben a szervizesek leselejtezett intenzív lélegeztetőket próbálnak legalább halovány működésre bírni, miközben úgy teszünk, mintha valami őrült szabin lennénk mind” – kezdte posztját a képviselő, aki nem sokkal később rácsodálkozott arra, hogy az operatív törzset és a kormányt miért nem kergeti senki üvöltve, vasvillával a Dunába. A képviselő azon véleményének is hangot adott, miszerint „ezren-tízezren” koronavírusosak itthon.

Varga Zoltán a posztjában azon is háborgott, hogy a kormányfő azt mondta, „reméli, hogy éjszaka működött a határzár”. A képviselő annak kapcsán is méltatlankodott, hogy „egymást fertőzzük napok-hetek óta, mert nincsenek vizsgálatok”. Ismert, a kórházak a WHO ajánlásai szerint tesztelik a potenciális betegeket, hogy koronavírus-fertőzöttek-e, és az Egészségügyi Világszervezet is nemrég kérdésre válaszolva kifejtette: nem szükséges az egész országot letesztelni.

Eközben az ellenzéki sajtó és az ellenzéki politikusok napok óta verik az asztalt, mert véleményük szerint a kórházak nem végeznek elég tesztet.

Habár a DK-s politikusok, élükön Gyurcsány Ferenccel, a járvány kitörése óta folyamatosan a kormány lejáratásán munkálkodnak, Vadai Ágnes jelezte: meg fogják szavazni a veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlés hétfői ülésén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.