Polgármesteri jutalom a megszorításokért Budaörsön

Miközben Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere háromhavi jutalmat szavaztatott meg magának és alpolgármesterének, aközben a városvezető komoly elvonásokkal sújtotta a városi intézményeket és civil szervezeteket. Sőt, az állítólagos anyagi csőd elkerülése végett még adományokat is gyűjtött az önkormányzat. Egyedül a budaörsi Fidesz nem szavazta meg a polgármesteri és alpolgármesteri jutalmakat.

2020. 07. 04. 16:38
null
Budaörs, 2016. január 19. Wittinghoff Tamás polgármester beszédet mond a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen a budaörsi Nepomuki Szent János-templomban 2016. január 19-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A veszélyhelyzet elmúltával az első képviselő-testületi ülésen Wittinghoff Tamás megszavaztatott magának és alpolgármesterének háromhavi jutalmat, több millió forint összegben – közölte a budaörsi Fidesz a párt hivatalos, helyi Facebook-oldalán. Hozzátették: a Wittinghoff Tamás által kézivezérelt budaörsi baloldal, a járvány elleni védekezés okán komoly pénzügyi elvonásokat vezetett be a városi intézményeknél, civil szervezeteknél. A budaörsi Fidesz szerint a település polgármestere az „anyagi csődhelyzet rémképét felfestve, adománygyűjtésbe kezdett az ország egyik leggazdagabb településén még a vírusos időszakban”.

A párt leszögezte: egyedül a Fidesz–KDNP képviselői szavaztak nemmel az előterjesztésre, mert erkölcstelennek tartják, hogy „miután a budaörsieket adományozásra kérte Wittinghoff Tamás, a baloldali városvezetés most a beszedett pénzt a polgármester és az alpolgármester jutalmára fordítja”.

A korábbi SZDSZ-es Wittinghof legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet az önkormányzati választások kampányába, hogy nyilvánosságra került egy videó, amelyben aktus közben látható a városvezető egy prostituálttal.

A légyott végén Wittinghof fizetett a nőnek, miközben azt mondta, hogy a pénzt „a masszázsért” kapja.

Az esetnek nem lett következménye, Wittinghofot nagy többséggel újabb öt évre megválasztották.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.