Politikai okokból büntetnék hazánkat

Politikai megrendelésre zajlik Magyarország ellen az uniós eljárás —szögezte le hétfőn Varga Judit. Az igazságügyi miniszter már korábban világossá tette: a támadássorozat akkor kezdődött, amikor 2015-ben hazánk határozott nemet mondott a bevándorlásra, a magyar emberek pedig nemet mondtak a migrációra.

2019. 09. 18. 11:48
VARGA Judit; STEINER Attila
A miniszter minden vádat tételesen cáfolt Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ha nem politikai megrendelésre zajlana a Magyarország ellen indított, 7. cikkely szerinti eljárás, akkor már kedden, hétfőn, sőt egy éve le lehetett volna zárni, hiszen jogi válaszok vannak az eljárás megindítását megelőző vádaskodásokra. Ez is azt mutatja, miért nem kellene a jogi eljárásokba beleszólnia sem a politikának, sem más tagállamoknak – jelentette ki Varga Judit igaz­ságügyi miniszter kedden az M1 aktuá­lis csatornának nyilatkozva. A tárcavezető kiemelte: a magyar kormánynak most lehetősége volt, hogy, kidolgozva a teljes kontextust, részletes magyarázatot adjon a jogi, politikai környezetre Magyarország kritikusainak.

A miniszter minden vádat tételesen cáfolt
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mint kedden megírtuk, a hétfői tanácskozáson a szakminiszterek egyebek mellett a hazánkkal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról – amelyet az uniós szakzsargonban atomfegyvernek neveznek, hiszen az eljárás végén akár odáig is el lehet jutni, hogy az adott tagállamot megfosztják szavazati jogától az Európai Tanácsban – folytattak meghallgatást. A tanácskozást követően az igazságügyi miniszter úgy értékelt, hogy a nyugat-európai liberális médiából is jól ismert alaptalan és hazug vádak ismétlődtek a bevándorláspárti liberális elit részéről, ám ezeket a vádakat a magyar kormány korábban, illetve a mostani meghallgatáson is tételesen cáfolta. – A támadássorozat akkor kezdődött, amikor 2015-ben Magyarország határozott nemet mondott a bevándorlásra, a magyar emberek pedig többször is nemet mondtak a migrációra – emlékeztetett Varga Judit.

Ismeretes: az Európai Parlament a tavaly elfogadott állásfoglalásában azt javasolta, hogy a tanács az Európai Unió­ról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg: Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az Európai Unió alapértékei és a jogállamiság. Ennek előzményét, a Judith Sargentini zöldpárti politikus nevével fémjelzett jelentést és annak elfogadását a magyar kormány politikailag motivált bosszúnak nevezte, amivel az Európai Parlament bevándorláspárti többsége Magyarországot büntette a migrációval és a kötelező kvótával kapcsolatos elutasító álláspontja miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.