Pünkösdölésre várják a vendégeket Ópusztaszeren

Ópusztaszer, 2019. június 5., szerda (MTI) – Már-már elfeledett hagyományokat, a Dél-Alföldhöz kapcsolódó szép népszokásokat elevenítenek föl pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban, ahol hétfőn délután az is kiderül, ki nyeri el a pünkösdi király címet – tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 06. 05. 14:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kodácz Csengele elmondta, hogy vasárnap és hétfőn is változatos programokkal várják a látogatókat, amelyek többségébe be is kapcsolódhatnak a vendégek.

A skanzenben kiderül, mi a titka a finom kalácsnak és az is, hogy készülnek a festett bútorok. A nomád parkban 10. századi tevékenységeket – kézi orsózás, rokkázás, nemezelés, szalagszövés – próbálhatnak ki a látogatók, a Szeri Gyógynövényházban pedig teákat kóstolhatnak. A rotundában kiállítás mutatja be a szegedi paprika gyártásának történetét. A hétvégén látható először az emlékpark új attrakciója, a Szer monostorának történetét bemutató háromdimenziós film.

Vasárnap a Cserregő Bábtársulás szórakoztatja több előadásán is a gyerekeket.

Hétfőn délelőtt a Por zenekar muzsikája csalogatja a skanzenbe az embereket, ahol Erős embör, dógos asszony, ügyes gyerök címmel látogatói próbákon mérhetik össze a vendégek képességeiket. Kora délután elkezdődik az ópusztaszeri gyerekek pünkösdölője, melyen fölelevenítik az ünnephez kapcsolódó dél-alföldi népszokásokat. Ezután következik a hétvége egyik leginkább várt eseménye, a pünkösdi király megválasztása. Az emlékpark nagyrétjén a környékbeli ifjak lóháton ülve teljesítenek különböző ügyességi feladatokat, végül egy vágtát követően kiderül, hogy a két legjobb versenyző közül kinek sikerül megszereznie a királyi címet jelentő koszorút. Idén először, a legények virtuskodását követően a leányok is megmutatják lovas ügyességi versenyükön, mit tudnak.

A kisebbeknek bábszínházi előadásokkal, mesekerttel, a nagyobbaknak népzenével és néptánccal is készülnek a szervezők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.