Rekordforgalom a Bükki Nemzeti Parkban

Idén nyáron is rekordot döntött a vendégforgalom a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyein, az elmúlt év hasonló időszakához mérten csaknem nyolc százalékkal többen látogattak el a bemutatóhelyekre – közölte Nagy Júlia, az igazgatóság ökoturisztikai vezetője az MTI-vel.

2019. 09. 19. 19:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatása szerint ez év tavaszán indult el az igazgatóság Bükk-vidék Geopark népszerűsítését célzó kampánya, elsősorban az egyéni turistákra fókuszálva.

A kampány sikerét mutatja egyebek mellett az, hogy a lillafüredi Anna-barlangot idén 26 százalékkal többen keresték fel, mint 2017-ben, a tavaly január-augusztusi vendégforgalomnak pedig közel a háromszorosát regisztrálták.

Sokan látogattak Szilvásváradra is, a Millenniumi Kilátót felkeresők száma több mint negyedével haladta meg a tavalyit, míg a Szalajka-völgyi Információs Ház forgalma a duplájára nőtt.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád megyei bemutatóhelyét, az Ipolytarnóci Ősmaradványokat is lényegesen többen keresték fel az idén.

A nemzeti park ökoturisztikai szakemberei arra kérik a látogatókat, hogy az őszi időszakban is figyeljenek oda a környezeti fenntarthatóságra, ne szemeteljenek az erdőkben, legyenek ökotudatosak a pihenésük során – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.