Rémhír terjesztéséért állítják bíróság elé a férfit

A rendőrség valamennyi, a szerencsi és a gyulai ügyben is tudomásul veszi az ügyészség álláspontját.

2020. 05. 14. 11:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség valamennyi, így a szerencsi és a gyulai ügyben is tudomásul veszi az ügyészség álláspontját, konkrét esetekben hozott döntését, és mindezekre figyelemmel alakítja további gyakorlatát – közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata. A közlemény előzménye, hogy Szerencsen, illetve Gyulán előállítottak egy-egy állampolgárt, akit rémhírterjesztéssel gyanúsítottak meg, miután a közösségi oldalán a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan írt bejegyzést. A rendőrök szerint a bejegyzések megalapozták a rémhírterjesztés gyanúját, ám az illetékes ügyészek jogi álláspontja szerint posztjaikban csak a véleményüket fejtették ki a bejegyzést tevők, így jogos volt a terheltek panasza a gyanúsítás ellen. A két férfi ellen megszüntették a nyílt eljárást.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálat közleménye kitért arra is, hogy a rendőrség a veszélyhelyzettel összefüggésben 87 eljárást indított rémhírterjesztés és 27-et közveszéllyel fenyegetés miatt. Ezek közül jelenleg 38 eljárás van folyamatban, 6 ügy már ügyészi szakaszban tart. A nyomozások során összesen 16 gyanúsítottat hallgattak ki. Az eljárások során a nyomozó szervek a büntetőeljárási törvény szabályai szerint járnak el.

A fenti adatok ma délelőttre részben már el is elavultak, hiszen az egyik ügyészi szakban lévő ügyben vádat emeltek. Köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 22 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki azt híresztelte, hogy a szomszédos település az új koronavírus-járvány epicentruma. A vádhatóság a felelőtlen fiatal felnőttel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A vád szerint a fiatal férfi március 17-én, 18 és 19 óra között, a lakóhelyén, a számítógépén átszerkesztette egy hírügynökség cikkét annak fejlécét használva, ezzel azt a látszatot keltette, hogy egy kórházi főorvos szerint a szomszédos településen van a koronavírus „epicentruma”, így aki teheti, ne menjen az utcára. A hamisított cikk szerint egy súlyosan fertőzött férfi érkezett a faluból a kórházba, így aki a környezetében volt, az nagy eséllyel megfertőződhetett. A vádlott ezt követően az átírt cikket telefonjával továbbította a szomszédos faluban élő ismerősének, aki az általa valósnak hitt hírt tovább küldte, a valótlan információ pedig az interneten néhány óra alatt elterjedt. Az esetleges pánik megelőzése érdekében a település polgármesterének cáfoló nyilatkozatot kellett kiadnia a település közösségi oldalán, illetve hivatalos weboldalán. A vádlott tudomással bírt arról, hogy az általa szerkesztett, és az interneten továbbított hír valótlan: az általa megjelölt kórházban nem dolgozott olyan nevű orvos, akire cikkében utalt, továbbá koronavírus megbetegedésben szenvedő beteg sem volt ekkor még Nógrád megyében.

Az elkövető a cselekményével közveszéllyel járó esemény bekövetkezésével fenyegetett, amely fenyegetés – tekintettel a világjárványra – a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.