Rendőrkézen a szigetszentmiklósi olajszennyezés gyanúsítottja

A feltételezett tettest a hónap elején állították elő, az eljárás szakértők bevonásával folytatódik.

2021. 06. 16. 11:20
null
Felbecsülhetetlen károkat szenvedett a természet Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előállította a BRFK nyomozó főosztálya június 2-án a szigetszentmiklósi olajszennyezés feltételezett elkövetőjét, az illetőt természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki – erről tájékoztatott internetes oldalán a rendőrség. Az ügy részleteiről a videóinterjúban Dócs András rendőr ezredes, a BRFK nyomozó főosztály vezetője és Bukovics Péter rendőr alezredes, a BRFK vagyonvédelmi osztály vezetője számolt be. Közölték azt is, hogy az eljárás szakértők bevonásával folytatódik. Budapest rendőrfőkapitánya a nyomravezetői díjat visszavonta.

Felbecsülhetetlen károkat szenvedett a természet
Fotó: Havran Zoltán

A videóinterjúban kifejtették: a decemberben észlelt eset után három héttel bejelentést kaptak arról, hogy egy szigetszentmiklósi csapadékvíz-átemelő rendszernél a korábbihoz hasonló olajszennyezésre bukkantak. Az újabb helyszínen a szakemberek körülbelül két köbméter olajat találtak, és azt tapasztalták, hogy a két szennyeződés összetétele megegyezik. Így minden valószínűség szerint a december elején észlelt olaj is a csapadékvíz-átemelőnél kerülhetett a rendszerbe.

Elhangzott az is, hogy a nyomozók az eljárás alatt mintegy negyven telephelyet ellenőrizek, hogy felkutassák, honnan származik az olaj. Több helyen olajmintát rögzítettek, amelyeket megvizsgáltak.

Az elvégzett szakértői vizsgálatok alapján került a rendőrség látókörébe egy 59 éves tököli férfi, akit a bűncselekménnyel összefüggésbe hoztak. A férfit ezért előállították, a bűncselekmény elkövetésével meggyanúsították, de a feltételezett tettes szabadlábon védekezik.

Mint azt korábban megírtuk, december 12-én érkezett telefonos lakossági bejelentés a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságra arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe sor és a Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatorna kifolyójánál és a nádasban olajszennyeződés nyomai látszanak. A bejelentés után másfél órával a vízügyes szakemberek megkezdték a szükséges beavatkozást. Ennek volt köszönhető, hogy még aznap sikerült körülhatárolni a szennyeződést, és meg tudták akadályozni, hogy az olaj kifolyjon a Ráckevei-Duna-ágba.

Az olajszennyezés után a súlyos természeti károkat okozó bűncselekmény felderítése érdekében a BRFK-n külön nyomozócsoport alakult, Budapest rendőrfőkapitánya pedig kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

A helyreállítási munkálatokkal áprilisban végeztek a szakemberek. Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szerint a védekezés és a helyreállítás összköltsége előreláthatólag körülbelül 370 millió forint lesz. A következő időszakban a természetre vár a feladat, hogy regenerálódjon, de a folyamatokat a szakemberek segítik, és a vegetáció egy-két éven belül helyre tud állni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.