Rétvári Bence: Doromboló cicus-díjat érdemel Jakab Péter

Az államtitkár szerint a Jobbik úgy döntött, hogy visszahozza a Gyurcsány-korszakot, pedig a DK elnöke Magyarországnak csak a bukást jelentheti.

Magyar Nemzet
2021. 05. 31. 15:08
RTVRI Bence
Budapest, 2020. október 20. Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára napirend elõtti felszólalásra válaszol az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. október 20-án. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Amit Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára művelt az elmúlt harminc évben, az valóban nagyon lent van – utalt a volt miniszterelnök minapi Facebook-bejegyzésére napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben Budai Gyula, majd hosszan sorolta a DK elnökéhez és családjához köthető korrupciós ügyeket.

A Fidesz képviselője ezután emlékeztetett Dobrev Klára megjegyzésére, miszerint több rendőr sérült meg a 2006-os események során, mint tüntető, és tőlük kellene bocsánatot kérni.

– Pedig 167 tüntető sérült meg a rendőrterrorban – hívta föl rá a figyelmet Budai Gyula, és felháborítónak nevezte, hogy ezek után most mégis Dobrev Klára fenyegeti leszámolással a kormánypártokat. – Gyurcsány Ferencnek inkább a saját háza táján kellene söprögetnie – zárta szavait Budai Gyula.

Rétvári Bence szerint Jakab Péter Gyurcsány Ferenc doromboló kiscicájaként viselkedik
MTI/Bruzák Noémi

Válaszában Rétvári Bence a 2006-os rendőrterror áldozataira hívta fel a figyelmet, és a beszámolóikat idézte, amelyekben az őket ért atrocitásokról beszéltek.

– Emberek szemét lőtték ki, békés megemlékezőket kardlapoztak meg Gyurcsány Ferenc utasítására – emlékeztetett az Emmi államtitkára, és felhívta rá a figyelmet, hogy Dobrev Klára mégis a rendőröknek követel bocsánatkérést.

Gyurcsány Ferenc egyetlen embertől nem kért bocsánatot, sőt kitüntette a borzalmakat levezénylő rendőri vezetőket – emlékeztetett rétvári Bence. Ezután arról is beszélt az államtitkár, hogy

Doromboló cicus-díjat kaphat Jakab Péter, aki mindent megtesz főnöke, Gyurcsány Ferenc érdekében. – A Jobbik úgy döntött, hogy visszahozza a Gyurcsány-korszakot. Pedig Gyurcsány Ferenc Magyarországnak csak a bukást jelentheti – zárta szavait az államtitkár.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.