Revansra készül a Momentum Gödön

Most már biztosra vehető a gödi városvezetés teljes ellehetetlenülése, miután a bíróság visszahelyezte állásába a momentumos polgármestert. Balogh Csaba és pártja közben az erőviszonyok megváltoztatására koncentrál.

2020. 09. 01. 7:24
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább élezi a helyzetet Gödön a momentumos Balogh Csaba bírósági visszahelyezése polgármesteri tisztségébe; most már biztosra vehető, hogy valóban megbénul a település önkormányzata – ezek a jellemző vélemények a Pest megyei város képviselő-testületének kétharmados többségében. A kisebbség, Balogh Csaba támogatói persze örülnek a határozatnak, azt gondolván,

ismét szabad lesz számukra gyakorlatilag minden.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke ugyanis kijelentette, hogy nem adják Gödöt, nem engedik eltávolítani az emberüket. Értesülésünk szerint ez azt jelenti, hogy

megpróbálják megváltoztatni a testületen belüli erőviszonyokat, amihez kell a Momentum vezérkarának is az engedélye,

mivel Balogh Csaba nem merné az ellenzéki egységet totálisan szétverni, aminek az országos összefogásra nézve is súlyos hatása lehet.

Jelenleg Balogh Csabával együtt négyen viszik a momentumos erőpolitikát, szemben velük a kormánypárti ellenzék – a volt polgármesterrel – szintén négyfős. Utóbbiakhoz jönnek a Balogh ellen fordulók – az LMP, a DK és a Jobbik képviselői –, akik önálló frakciót alapítottak. (Időközben a két DK-s egyikét kizárták a pártból, a másik kilépett.) Várható, hogy a Momentum, illetve Balogh Csaba és közvetlen köre ebből a négy képviselőből próbál legalább két főt átcsábítani saját oldalukra. A várakozások szerint Fülöp Zoltán (LMP) alpolgármester és Szilágyi László (ex-DK-s) jöhet elsősorban szóba, mint akiket megkörnyékezhetnek. Ennek csak némileg mond ellent, hogy amikor a Momentum felszólította a DK-t, az LMP-t és a Jobbikot, hogy rúgják ki a Balogh Csaba ellen fellépőket, Fülöp kifejtette: pártja belső ügynek tartja, hogy ki a tagja és ki nem, más pártnak ebbe nem enged beleszólást.

A Momentum zsaroló jellegű ultimátumát egyedül a DK teljesítette. Ez azonban édeskevés a gödi egység visszaállításához.

A magát demokratikus ellenzéknek nevező pártok körében országosan is óriási feszültséget generált a gödi belső ellenzéki háború. A momentumos polgármestert emberileg és szakmai­lag alkalmatlannak minősítő LMP-s, DK-s és jobbikos, külön frakcióba tömörült ellenzék az önkormányzati választáson még teljes mellszélességgel támogatta Baloghot, aki így el is nyerte a tisztséget. A polgármester tavaly október óta nem nagyon bír az őt támogató kétharmaddal. Balogh ugyan a pandémia alatt egyszemélyi döntéseket hozhatott, kétharmados ellenzéke azonban vissza is vonta ezeket a döntéseket. Erre Balogh felfüggesztette munkájából két ellentmondó – DK-s és LMP-s – alpolgármesterét, mire a testületi kétharmados többség két fegyelmit is indított Balogh ellen, akit kétszer is felfüggesztett állásából. A momentumos városvezető bíróságra ment, előbb az első, 15 napos, majd a második, 30 napos felfüggesztését is megtámadta, a bíróság pedig, igazat adva neki, visszahelyezte állásába. „Ismét polgármesterként dolgozhatok Gödért […], elkezdem átnézni a korábbi hetek jogi dokumentumait” – írta egyebek mellett a közösségi oldalán Balogh. A városházi ellenzék szerint az utóbbi bejegyzés azt jelentheti, hogy most a visszahelyezett polgármester semmisíti meg, „fúrhatja meg” a képviselő-testületi többség által megszavazott döntéseket.

Az is biztosra vehető, hogy a többség valamennyi Balogh-javaslatot le fogja szavazni.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.