Riasztás: Hatékonyan végzi a munkáját a Vagyon-visszaszerzési Hivatal

A Hír TV Riasztás cím műsorában bepillanthattunk a Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkájába, megismerhettünk egy olyan ügyet, ahol közel 100 millió forinttal károsítottak meg időseket és a kosdi tragédia hátterét is megvizsgáltuk.

Forrás: Hír TV2019. 09. 25. 16:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műsor első részében arról lesz szó, hogy 14 milliárd forintot foglalt le az elmúlt két évben, azaz igen hatékonyan működik a Vagyon-visszaszerzési Hivatal, amelynek célja a bűncselekményekből származó jövedelmek, értékek visszavétele az elkövetőktől.

A vagyonvisszaszerzési eljárások párhuzamosan indulnak az alapüggyel, a hivatal az ügyészségtől és a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapja megbízásait. A hatóságok célja a büntetés mellett az is, hogy a fekete pénzek lefoglalásával anyagilag is ellehetetlenítsék a bűnszervezeteket. 52 vádlott, több mint háromszáz sértett, majd 100 millió forint. Számokban kifejezve erről szól az az ügy, amelynek tárgyalása múlt héten kedden kezdődött meg Szombathelyen.

A vádlottak főként idős embereket vertek át, azt mondták nekik, hogy betegek és csak az ő termékeik segíthetnek meggyógyulni. A vád szerint több mint 94 millió forintot csaltak ki áldozataiktól. Az ügyész első- és másodrendű vádlottra 7-7, két társukra 6, illetve 5 év fegyházat kért.

Egy tragédiával zárjuk a Riasztást. Egy ötéves gyermek vesztette életét, amikor kigyulladt egy családi ház hátsó épülete Kosdon. A kisfiú és testvérei egy öngyújtót loptak el apjuktól, ezzel gyújtottak meg a papírt, amelynek következtében az egész épület lángra kapott. A kiérkező tűzoltók már nem tudták kimenekíteni az ötéves gyermeket. A hatóságok az édesapát vádolják, a szomszédok szerint viszont az egész család felelőtlen viselkedése okozta a tragédiát.

A teljes adás IDE kattintva tekinthető meg!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.