Nélkülözhetetlen szerepe volt a honvédségnek a védekezésben

A Magyar Honvédség, az ország legnagyobb munkáltatója is részt vesz a munkahelyteremtésben.

Kárpáti András, Veres László István
2020. 05. 23. 10:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

35 új koronavírusos beteget regisztráltak Magyarországon, hat idős ember halt meg a Covid-19 fertőzésben, és 21-en vannak lélegeztetőgépen – hangzott el az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára közölte:

már közel ezer idősotthon fertőtlenítését és vírusmenetesítését végezte el a honvédelem.

Arról is tájékoztatott, hogy megkezdték az intenzívebb toborzást. A munkájukat elvesztett jelentkezők hat hónapos kiképzésen vesznek részt, és 164 ezer forintos bruttó fizetést, valamint költségtérítést kapnak. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, a kiképzés eskütétellel ér véget. A fél éves kiképzés után vissza lehet térni a civil életbe, vagy újabb fél évvel meghosszabbíthatja a szolgálatot, de a legjobbaknak hivatásos katonai életpályát ajánlanak fel. Ezért bátran ajánlom a fiataloknak, hogy válasszák a katonai hivatást.

A Magyar Honvédség, az ország legnagyobb munkáltatója is részt vesz a munkahelyteremtésben.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, első alkalommal haladja meg a gyógyultak száma az aktív fertőzöttek számát. A határokon mindenhol kiegyensúlyozott a forgalom, tegnap óta a román határon újabb öt átkelőhelyet nyitottak meg. Az osztrák határon egy 4 napnál nem régebbi negatív PCR-teszt birtokában lehet belépni. 948 a karantén-applikáció aktív felhasználóinak száma.

Szlávik János infektológus főorvos kiemelten fontosnak nevezte, hogy mivel tudjuk kezelni a Covid-betegeket.

Már nálunk is elérhető a japán eredetű orvosság, a favipiravír, amivel a közepesen súlyos betegeket kezelik.

Az infektológus elmondta: összesen három oltóanyagot fejlesztenek a magyar kutatók. Hangsúlyozta: a felső légúti betegségben szenvedő kisgyermekeket nem ajánlatos óvodába vinni.

Folyamatosak a tárgyalások a szomszéd államokkal a határátlépésről.

Szlovákiával még nincs megegyezés a könnyítésről – közölte Lakatos Tibor rendőr ezredes. Hozzátette, ha kell a kormány rendelettel fogja szabályozni a határátlépést.

Szlávik János szerint a krónikus felső-légúti fertőzött gyerekek ne menjenek közösségbe, de semmilyen betegséggel ne menjünk el otthonról.

A koronavírus nem csak a tüdőt támadja, hanem az egész szervezetet. Apró vérrögök juthatnak el az agyba, a szívbe, a tüdőbe, a vesékbe és a bőrbe is, gyakran ezek járnak végzetes következménnyel – tudatta Szlávik főorvos.

Lakatos Tibor kérdésre válaszolva közölte:

a karanténba vonulás szabályai nem változtak, így aki magyar állampolgárként hazatér, 14 napig hatósági házi karanténba kell vonulnia.

Ez alól kivétel a határ menti munkavállalókat, valamint az iskolába járó gyermekeket érintő könnyítések, továbbá azok az Ausztriából hazatérők magyar állampolgárok, akik négy napnál nem régebbi negatív koronavírus teszttel rendelkeznek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.