Sajtóklub: Ismét megjelent az népi-urbánus ellentét Magyarországon

Sajtóklub a mögöttünk hagyott önkormányzati választásról. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa és Huth Gergely, a PestiScrácok főszerkesztője egyrészt beszél arról, hogy az egész kudarcot rá lehet- e lőcsőlni egyetlenegy emberre, másrészt pedig arról is, hogy mi volt az a lélektani ügy, ami miatt most sokan úgy érezték, hogy büntetni kell a Fidesz-KDNP szövetséget. Műsorvezető: Bayer Zsolt.

Forrás: Hír TV2019. 10. 15. 14:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volt egy 1 millió 800 ezer Fideszre leadott szavazat, volt 1 millió 350 ezer ellenzékre leadott szavazat, ami azt a végeredményt hozta, hogy Budapestet elveszítette a Fidesz-KDNP, a vidéket pedig – néhány fájó nagyváros kivételével – a kormánypártok megtartották. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője szerint az ellenzék Budapesten átvette az „egy a tábor, egy zászló” jelszót és képesek voltak egy szín alatt versenyezni. A Magyar Demokrata főszerkesztője kiemelte, amíg vidéken a 60 százalékot közelíti a jobboldal támogatottsága, addig Budapesten majdnem fordított az arány, így be volt programozva a vereség a fővárosban, csak a mértéke volt kérdéses.

Az újságíró úgy véli, ismét megjelent az népi-urbánus ellentét Magyarországon, de jobboldal és baloldal színezetben. Miként Ausztriában a jobboldal a kistelepülések, a kisvárosok népét öleli fel, a baloldal pedig a nagyvárosi multikulturális réteget jeleníti meg.

Csatlakozva Bencsik András gondolataihoz Szentesi Zöldi László hangsúlyozta, a vezető erő továbbra is a Fidesz-KDNP, ugyanakkor a vereség pszichéje ott van a kormánypárti oldalon. A Magyar Demokrata főmunkatársa döntőnek tartja, hogy a kampány utolsó hetét az ellenzék tudta tematizálni, hiszen mindenhol a Borkai-ügyről lehetett hallani, még véletlenül sem a Wittinghoff vagy a Gajda-Lackner botrány keringett közszájon.

Wittinghoff Tamást ugyanazokért a szexuális bűnökért, amelyeket Borkai Zsolt elkövetett, Budaörs népe pajzsra emelte, ami azt jelenti, hogy nem erkölcsi indíttatásból szavaztak az emberek, hanem feltüzelték a társadalomnak azt a rétegét, aki csak ösztönből és gyomorral tud szavazni (…) A Borkai-ügy nagyon sokat ártott a jobboldalon, rettenetes sebeket ütött – hívta fel rá figyelmet Szentesi Zöldi László.

Huth Gergely is úgy látja, az, hogy így alakultak az önkormányzati választások eredményei, abban nagy szerepe van annak, hogy – mint fogalmazott – „Borkai Zsolt fehér valaga bevillant a képbe”.

Bayer Zsolt szerint nem szabad úgy tenni, mintha Borkai Zsolton ment volna el az egész választás. A műsorvezető kulcsfontosságúnak tarja annak vizsgálatát, hogy 2018 áprilisa, a kétharmados fideszes győzelem óta eltelt időszakban most miért gondolták úgy a választók, hogy büntetni kell a Fidesz-KDNP szövetséget.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Az önkormányzati választásról szóló híreinket IDE kattintva tekinthetik meg.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.