Schanda: Ha az ellenzéken múlna, nem lenne bértámogatás

Az államtitkár szerint a baloldali ellenzék érdemben nem járul hozzá a járvány elleni védekezéshez.

Magyar Nemzet
2020. 11. 10. 11:08
SCHANDA Tams Jnos
Schanda Tamás szerint Gyurcsány Ferenc és a baloldal nem tanult a 2008-2009-es válságból MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keresztes László Lóránt arra emlékeztette a kormányt, hogy múlt héten még nem akartak szigorításokat, pedig ők már akkor is ezek bevezetésére tettek javaslatot. Az LMP frakcióvezetője szerint a kormányzás alapeleme, hogy rengeteg milliárddal pumpálják tele saját holdudvarukat, és azt állítják, válság idején majd lehet ezekre a tőkésekre számítani. Most eljött a baj, és kiderült hogy a nagytőkésekre nem lehet számítani – vélekedett a képviselő, és arra kérte a kormányt, adóztassák meg az oligarchák vagyonát. Az LMP frakcióvezetője azt is kifogásolta, hogy a kormány nem csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját, és nem ad egyszeri juttatást a szociális dolgozóknak, miközben a Belgrád–Budapest vasútvonalra rengeteg pénzt éget el. – Amit önök tesznek, az nem kormányzati hiba, hanem súlyos bűn – zárta felszólalását.

Válaszában Schanda Tamás arról beszélt, hogy a járvány felszálló ágban van és folyamatos intézkedésekre van szükség. Visszautasította, hogy a kormányt azért támadják, mert folyamatosan vizsgálják a helyzetet, és ennek megfelelően hoznak döntéseket.

– Bár ön azt állítja, hogy javaslatokat tesznek, és érdemben járulnak hozzá a védekezéshez – mondta Schanda Tamás, és emlékeztetett az ellenzékiek nyilatkozataira amelyekkel politikai hasznot akartak szerezni a védekezést támadva.

Ezeket méltatlannak és szégyenteljesnek nevezte az államtitkár, és arról is beszélt, az ellenzék az első hullám alatt sem szavazta meg a megfelelő felhatalmazást a kormány számára a cselekvéshez. Ha önökön múlna, nem lenne hitelmoratórium és bértámogatás – vádolta az LMP politikusait Schanda Tamás, és hiteltelennek nevezte az ellenzéket. Ezután reményét fejezte ki, hogy ezúttal a baloldal támogatni fogja a rendkívüli jogrend meghosszabbításának előterjesztését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.