Sem a kormány, sem a Fidesz frakciója nem tervezi a választási törvény módosítását

A Blikk kedden este írta meg, hogy információi szerint az önkormányzati választási eredmények ismeretében több ponton is módosíthatja a választási törvényt a kormány a következő időszakban.

Forrás: MTI2019. 11. 20. 15:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sem a kormány, sem a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nem tervezi a választási törvény módosítását – közölte a két szervezet szerdán az MTI-vel.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írta, a kormány nem tervezi a választási eljárásról szóló törvény módosítását, „mert az a kormány álláspontja szerint bevált, a pártok megegyezésén és az Országgyűlés döntésén alapul”.

A Fidesz közleményében szintén azt írta: a választási törvény bevált és a kormánypárti képviselőcsoport nem tervezi a választási törvény módosítását.

A Blikk című napilap kedden este írta meg, hogy információi szerint az önkormányzati választási eredmények ismeretében több ponton is módosíthatja a választási törvényt a kormány a következő időszakban, például csak politikai pártok és független jelöltek indulhatnának az önkormányzati választásokon, bevezetnék a választási regisztrációt és eltörölnék a győzteskompenzációt. A lap szerint konkrét döntés még nincs, de „a kormányzati agytrösztök dolgoznak ezeken az ötleteken”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.