Semmilyen oltás nem meríti ki az immunrendszert

A vakcina a megoldás a koronavírusra, az oltások ellenzői másokat veszélyeztetnek elméleteikkel.

Forrás: tudomany.hu2020. 10. 13. 20:35
null
Moszkva, 2020. augusztus 13. Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) által közreadott képen az új koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni oltóanyag, a Gam-Covid-Vak előállításán dolgoznak az orosz Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet moszkvai laboratóriumában 2020. augusztus 6-án. A vírus ellen a világon elsőként bejegyzett vakcina árusítását a tervek szerint augusztusban elkezdik Szputnyik V néven. MTI/Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) Fotó: -
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Falus András, a Semmelweis Egyetem professzor emeritus immunológusa a Magyar Nemzetnek elmondta, kitart a véleménye mellett, hogy emberek életét teszi kockára az, aki megtagadja a védőoltások beadását. A koronavírus ellen is csak a vakcina lesz az egyetlen gyógymód, az oltásellenesek mégis már a szérum kifejlesztése előtt kampányolnak az ellen, pedig ezzel azok életét veszélyeztetik, akik hisznek az elméleteiknek.

A koronavírus-járvány második hulláma nemzetközi szinten már elérte azt a szintet, amit egy nagyobb influenzajárvány okozhat mind a fertőzöttség, mind a halálesetek terén. Ezzel megdőlt az az áltudományos elmélet, hogy a koronavírus fertőzés nem több egy influenzánál, ami évente akár kétszer is végigsöpörhet egy adott térségben. Ráadásul ezt a vírust még nem ismerték ki teljesen a tudósok, és az ellenszere sincs még meg.

veszélyes Vírustagadás

Falus András szerint nagyon veszélyesek az emberek egy részét befolyásoló, a koronavírussal és az oltásokkal kapcsolatos álhírek. A megalapozatlan elméletek egy hangulatkeltés részei, ami gátolhatja a Covid–19 fertőzés elleni kutatásokat, a megelőzést, de a vakcina kifejlesztését is.

A professzor a Tudomány.hu oldalon kifejtette: „A koronavírus fertőzés megelőzésében, kezelésében elsősorban a higiénés és társadalmi rendszabályok betartásának, a kiegyensúlyozott táplálkozásnak van szerepe, amelynek része lehet egy ismert állapot, alapbetegség szervi tüneteinek megfelelő vitamin- és nyomelem-kiegészítés orvosi javaslat szerint. A nem ismert összetételű, mechanizmusú, bizonyítékokkal nem alátámasztott hatékonyságú immunerősítők szerepe erősen megkérdőjelezhető, alkalmazásuk nem ajánlott.”

fél év a vakcináig

Falus András szerint a Covid–19 elleni vakcina kifejlesztése a tervek szerint halad, nem kell sokat várni a megfelelő és hatásos oltóanyag hatósági jóváhagyására és ezt követő bevetésére, amire reálisan 2021 második negyedévére van esély. Több nemzetközi kutatócsoport eltérő módszerrel kísérletezik, és a tesztelések során dőlhet el, melyik vakcina a leghatékonyabb, melyiknek enyhébbek az esetleges mellékhatásai.

A járvány második hulláma során megmutatkozott, hogy három-négy hónapos immunitás után esély van az újrafertőződésre is. Azt még nem tudni, a vakcina mennyi időre véd majd meg a betegségtől. Pár hónaptól évekig is tarthat a védettség. Az oltást ellenzők szerint ez a kifejlesztés alatt álló oltóanyagok gyenge pontja. Szerintük a vírus folyamatosan változik, ezért az oltás teljesen felesleges.

Falusnak más a véleménye. Szerinte a koronavírus ellen kifejlesztendő vakcina, hasonlóan más oltóanyagokhoz, aktív immunizálást jelent, amely valós és erős védelmet nyújt a szervezetnek. A vírus még kiismerhetetlen, ezért nagy valószínűséggel szükség lesz majd emlékeztető oltásokra, illetve újabb dózisok beadására.

Mivel még maga a vakcina sem ismert, Falus András felesleges pánikkeltésnek tartja a közösségi oldalakon és a médiában terjedő híreket a koronavírus oltóanyagának mellékhatásairól. A professzor kifejtette, hogy „a védőoltásokra az emberiség történetének egyik legsikeresebb orvosi terápiájaként kell tekintenünk, mivel alkalmazásukkal már nem egy betegséget – a fekete himlőt vagy a járványos gyermekbénulást – sikerült eltüntetni a Föld színéről.”

Az oltásellenesség közegészségügyi veszélyének bemutatásához nem kell messzire menni. Romániában 2004 körül egy áltudományos pánikkeltés következtében elkezdték megtagadni a szülők a kanyaró elleni védőoltás beadását gyermekeiknek. Ennek következtében két éven belül olyan járványok törtek ki, melyek halálos áldozatokkal is jártak.

játék az életekkel

Falus András a Magyar Nemzetnek elmondta, az is veszélyes, ha az emberek egy része elhiszi az oltásokat ellenző megalapozatlan elméleteket. Hozzátette, nem igaz, hogy az oltások kimerítik az immunrendszert és emiatt még jobban ki van téve az emberi szervezet más betegségeknek. A csontvelő termeli az immunsejteket, egy egészséges ember esetében pár órás gyengeséget okozhat csak egy-egy oltás.

Falus András úgy látja, aki például a HPV-oltás vagy a csecsemőknek beadott védőoltások ellen kampányol, az emberek életével játszik, akárcsak egy gyilkos. Ha a koronavírus elleni vakcinánál is ezt teszik, akkor a professzor véleménye szerint bűncselekményt követnek el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.