Menczer: Senki nem akadályozhatja meg, hogy hazánkba hozzák a hatásos vakcinát

Sem politikai, sem üzleti lobbi nem akadályozhatja meg, hogy ha találnak hatásos vakcinát, azt Magyarországra hozzák, lehetőség szerint az elsők között – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Forrás: MTI2020. 11. 06. 23:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Menczer Tamás elmondta: a kormány amellett, hogy benne van az uniós projektben, keletre is figyel, hogy mielőbb Magyarországon legyen a koronavírus elleni hatásos vakcina. Szólt arról, hogy Kínában három gyártóval van kapcsolatban Magyarország, de – miként azt előző nap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is bejelentette – még idén Oroszországból is várunk vakcinamintát. Elmondta azt is, hogy mielőtt megjön a minta, titoktartási kötelezettséget kell aláírni, de igyekeznek gyorsítani a folyamatot.

Az egyik brüsszeli szóvivő a napokban azt nyilatkozta, hogy a tagállamok nem használhatnak keletről érkező vakcinát. Az államtitkár viszont felhívta a figyelmet: a brüsszeli szabályok kimondják, egészségügyi veszélyhelyzet esetén a tagállam jogkörébe tartozik ez a döntés. Pénteken ugyanezt fogalmazta meg egy másik brüsszeli szóvivő is – tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a munkahelyvédelemben a kormány folytatja az eddig is eredményesnek bizonyult politikát. Ahogy azt a kormány korábban is megfogalmazta, annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus elpusztít.

Kifejtette: a KKM programjában eddig több mint 900 vállalat jelezte, hogy ha támogatást kap, akkor még ilyen helyzetben is beruházást hajt végre. Ezek a vállalatok – amelyek 425 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre – 155 ezer munkahely megőrzését vállalták. Az eddig 169 milliárd forintos támogatást 50 milliárd forinttal megemelték. Folytatják a programot – közölte az államtitkár, kiemelve: ez újabb több tízezer munkahely megőrzését jelenti.

Menczer Tamás hozzátette: a nagyvállalati támogatási programot 20 milliárd forinttal bővítették. Az összesen 70 milliárdos támogatás révén 71 nagyvállalat 60 ezer munkahely megőrzését vállalta, s azt, hogy beruházásokat hajt végre.

Van továbbá egy 76 milliárd forintos program is az exportáló vállalatok megsegítésére – közölte az államtitkár, hozzátéve: ez szintén munkahelyek tízezreinek megőrzését szolgálja.

Menczer Tamás azt is elmondta, a jogállamisági feltételről szóló brüsszeli döntésre a magyar diplomácia és a szaktárca is dolgozik a válaszon. Leszögezte: Magyarország nem zsarolható.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány és az európai terrortámadások ellenére Brüsszel nem ezekkel a problémákkal foglalkozik.

Megjegyezte: európai érték az, ha valaki kávézni akar, vagy templomba menni, megtehesse úgy, hogy ne kelljen tartania attól, hogy megölik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.