Sikeres volt az első magyar végtaghosszabbító műtét

Napról napra javul az állapota, már mankó nélkül közlekedik és gyógytornászhoz jár az a beteg, akin csonton belüli mágneses végtaghosszabbító készülékkel végeztek sikeres beavatkozást a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján. Hazánkban ez volt az első ilyen műtét, amit magyar orvos végzett.

Magyar Nemzet
2019. 08. 22. 11:12
null
Külső vezérléssel, kíméletesen lehet segíteni a betegeken Forrás: Semmelweis Egyetem
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikeres volt az első hazai, magyar orvos által végzett, csonton belüli végtaghosszabbító műtét. Az új eljárás lényege, hogy a csont fokozatos hosszabbítása külső mágneses vezérléssel történik. A csont belsejébe beültetett, úgynevezett velőűrszeget egy mágneses teret létrehozó eszközzel lehet irányítani, amit mindössze naponta háromszor két percre kell a betegnek a bőr fölé helyeznie. Ezzel a technikával naponta egy milliméternyit hosszabbítható a végtag, miközben a lágy részek, az izmok sértetlenek maradnak.

A folyamat a beteg mindennapi életét kevésbé befolyásolja, és lényegesen kisebb megterhelést jelent, mint a hagyományosan alkalmazott, külső hosszabbítókészülék, amely az egyes részeket összekötő rudak manuális állításával fejti ki hatását. Utóbbi esetben a készüléket – két vagy három darab, nagy fémgyűrűt – a bőrön és a lágyrészeken áthatoló csavarok és drótok rögzítik a csonthoz. Ezt a készüléket a páciensnek az állapotától, életkorától függően akár két éven át is viselnie kell. Ezzel szemben az új, csonton belüli eszköz alkalmazásakor kívülről nem látszik semmi a betegen, nincs semmilyen külső eszköz, ami kényelmetlenséget okozna.

Az első beavatkozást, egyben az első hazai bemutató műtétet februárban az angliai stanmore-i Royal National Orthopaedic Hospital sebésze, Peter Calder végezte a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján. A 17 éves betegnek – a veleszületett combcsontrövidülése és térdkalácsficama miatt – az egyik lába négy centiméterrel rövidebb volt, mint a másik.

Külső vezérléssel, kíméletesen lehet segíteni a betegeken
Fotó: Semmelweis Egyetem

A bemutatót követően Domos Gyula, az Ortopédiai Klinika egyetemi tanársegédje végezte el a második ilyen műtétet. Ebben az esetben 4,5 centiméteres különbség volt a páciens két alsó végtagja között, szintén egy veleszületett fejlődési eltérés következtében. A negyvenéves budapesti férfi esetében a bal combcsont és lábszár volt rövidebb.

– Mindkét páciensnél sikeres volt a beavatkozás – mondta el Domos Gyula. – Az általam műtött második beteg esetében elértük a bal láb kívánt hosszát, a fiatalember már mankó nélkül közlekedik, gyógytornára jár, és a kontrollvizsgálatok mindent rendben találtak. A csontosodás ütemétől függően legkésőbb két-három hónap múlva valószínűleg elkezdheti a terhelő edzéseket, a hosszabbító eszközt pedig a teljes csontos átépülést követően, a műtét után egy-két évvel kell majd eltávolítani. Az első beteg gyógyulása is jól halad, már ő is teljes testsúllyal terhelheti az alsó végtagjait – számolt be a szakember.

A Magyarországon egyedül a Semmelweis Egyetem klinikáján elérhető csonton belüli végtaghosszabbítás olyanokon segít, akiknek valamilyen fejlődési rendellenesség, baleset, tumor vagy csontgyulladás következtében több centiméteres hosszkülönbség alakul ki a két alsó végtagja között. Domos Gyula szerint évente tíz-tizenöt betegnek lehet szüksége ilyen műtétre hazánkban.

A végtaghosszabbító készülék alkalmazására a klinikán néhány éve elindult végtag-rekonstrukciós program keretében került sor. A program célja a komplex, súlyos végtagdeformitások kezelésében a legmodernebb eszközök és műtéti technikák bevezetése Magyarországon. A projekt során eddig számos eszközt és műtéti típust alkalmaztak elsőként az országban a klinika munkatársai, akik emellett új implantátumok fejlesztését is végzik (például könyökprotézis, csonthiánypótló készülék).

A következő csonton belüli végtaghosszabbítás várhatóan szeptember végén lesz, a pácienst szintén Domos Gyula műti majd az új eljárással. A beavatkozásokat a társadalombiztosítás egyedi méltányosság alapján támogatja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.