Súlyos jogértelmezési hibákat követhetett el a miskolci jegyző

Törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kéri a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivataltól Miskolcon a helyi Fidesz–KDNP-frakció, miután a megyeszékhely jegyzője bekérte a képviselői beszámolókat a közgyűlés kormánypárti tagjaitól, és azokat a testület elé akarta bocsátani vitára. A polgári oldal jelezte: a beszámolóik nyilvánosan elérhetők, míg a balliberális képviselők eddig nem tettek eleget beszámolási kötelezettségüknek, és ezzel mulasztásos törvénysértést követhettek el.

2020. 10. 20. 14:44
null
A polgári oldal szerint jogilag aggályos a miskolci jegyző lépése Forrás: Fidesz Miskolc
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos demokráciadeficittel és komoly jogértelmezési problémákkal küzd Miskolc jegyzője, amikor írásban szólítja fel a jobboldali képviselőket, hogy küldjék el az éves munkájukról szóló beszámolójukat neki, mert ezt tovább kívánja küldeni a baloldali többségű közgyűlésnek – erről beszélt kedden sajtótájékoztatón Molnár Péter (KDNP) önkormányzati képviselő.

A politikus kiemelte: a jogértelmezési problémák ott kezdődnek, hogy az önkormányzatokról szóló törvény szerint a képviselők nem a jegyzőnek számolnak be, hanem a választóknak.

– Továbbá a beszámolóhoz semmilyen formai kötöttséget nem ír elő a törvény, így az történhet lakossági fórumon szóban, a képviselő által megválasztott elektronikus felületeken írásban vagy nyomtatott sajtótermékben. A beszámolót azonban nem követelheti a jegyző, mivel nem minősül a választópolgárok egészének. Miskolc jegyzőjének azon szándéka, hogy a nép által megválasztott képviselőktől önkényesen jogokat vonjon el, és számukra utasításokat adjon, az alaptörvénybe ütközik, egyben kísérlet az 1990-ben letűnt tanácsrendszer restaurációjára – fogalmazott Molnár Péter.

A polgári oldal szerint jogilag aggályos a miskolci jegyző lépése
Fotó: Miskolci Fidesz

A politikus szerint ugyancsak súlyos jogértelmezési hiba Miskolc jegyzőjétől, amikor a begyűjteni tervezett képviselői beszámolókat a baloldali többségű közgyűlés elé kívánja tárni megvitatásra, ugyanis ezt az önkormányzati törvény nem teszi lehetővé.

Szavai szerint azért, mert ezáltal az a jogi abszurdum és összeférhetetlenség állna elő, hogy az a képviselő, aki beszámolásra kötelezett, egy olyan testületnek teljesíti a beszámolót, amelynek saját maga is tagja.

– Ennek fényében és tudatában nyilvánvaló, hogy amit jelen esetben látunk, az nem más, mint a jegyzői státust szomorúan beárnyékoló politikai részrehajlás és ügyeskedési kísérlet. Mégpedig azzal a nyilvánvaló céllal és szándékkal, hogy a baloldali többségű közgyűlés az ellenzéki képviselők munkáját a többségi joggal visszaélve minősítgetés alá tudja vetni, és azokkal kapcsolatosan áldemokratikus döntéseket tudjon hozni. Ezt elutasítjuk – fűzte hozzá Molnár Péter.

Az önkormányzati képviselő ugyanakkor elmondta, hogy a Fidesz–KDNP-frakció képviselői a törvényben előírt beszámolási kötelezettségüknek mindenféle jegyzői felszólítás nélkül is eleget tettek. Erről nyilvános sajtótájékoztatót tartottak, maga a beszámoló pedig a miskolci Fidesz Facebook-oldalán elérhető és olvasható.

– Ezzel szemben áll az a tény, hogy a miskolci közgyűlésben többséget alkotó baloldali frakció képviselői a mai napig semmilyen beszámolót nem hoztak nyilvánosságra, nem tájékoztatták munkájukról a miskolciakat.

Felszólítjuk ezért Miskolc jegyzőjét, hogy hívja fel a baloldali képviselők figyelmét a mulasztásos törvénysértésükre, és kérje tőlük beszámolási kötelezettségük teljesítését, lehetőleg ne magának, hanem a törvényes rendnek megfelelően a választópolgároknak – fogalmazott a KDNP-s politikus.

Molnár Péter egyúttal kijelentette: a Fidesz–KDNP-frakciószövetség Miskolc jegyzőjének jogilag súlyosan aggályos és a politikai részrehajlás veszélyét magába foglaló intézkedésével, illetve a tervezett közgyűlési napirenddel kapcsolatosan a megyei kormányhivatalhoz fordul, és az ügyben törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását fogja kérni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.