Sunyi és aljas módon indulhatott meg a politikai tisztogatás

A pécsi önkormányzati fenntartású kulturális és szociális intézményeknél a dolgozók elbocsátásoktól tartanak.

2020. 05. 16. 9:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sunyi és aljas módon, a járványhelyzetre hivatkozva politikai tisztogatást hajt végre Pécsett Péterffy Attila balliberális polgármester és Rózsa Zoltán, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. vezetője, akit a mostani városvezetés nevezett ki még tavaly novemberben – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Barkóczi Csaba (képünkön), a pécsi közgyűlés Fidesz–KDNP-s képviselője.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormánypárti politikus az ügy hátteréről elmondta: a napokban arról értesültek, hogy különböző pécsi önkormányzati fenntartású kulturális és szociális intézményeknél a dolgozók elbocsátásoktól tartanak a járványhelyzet miatt. Néhány nappal később behívatták a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. egyik közgazdász dolgozóját, aki korábban a Fidelitas tagja volt.

– Pressziót gyakoroltak rá, és két papírt tettek elé. Az egyik dokumentum egy felmondás volt a járványhelyzetre hivatkozva, a másik pedig egy közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésről szólt. Mivel a fiatalember látta, hogy mindenképpen el fogják bocsátani, így az utóbbit írta alá, mert így legalább kompenzációt kapott.

Emellett közölték vele azt is, hogy rajta kívül másokat is elbocsátanak – emelte ki Barkóczi Csaba. Hozzátette: a fiatalemberen kívül azóta egy dolgozó munkaviszonya szűnt meg, de azt egyelőre nem tudják, hogy az illető milyen körülmények között távozott az állásából. A Fidesz–KDNP-s politikus szerint a politikai tisztogatás motívumát erősíti, hogy a közgazdász fiatalembert már több ízben is megpróbálták távozásra bírni Péterffy emberei, de eddig nem jártak sikerrel. Barkóczi Csaba kitért arra is, hogy az elbocsátott volt Fidelitas-tag lefényképezte a másik, a felmondásról szóló dokumentumot, így az is a rendelkezésére áll.

Mint ismert, a tavaly októberi önkormányzati választáson Péterffy Attila, a balliberális erők jelöltje nyerte a polgármester-választást. Mellette tizenhét, a balliberális szervezeteket tömörítő Mindenki Pécsért Egyesület színei­ben indult politikus került még be az összesen 26 fős közgyűlésbe. A testület tagja lett még hét, a Fidesz–KDNP–Összefogás Pécsért Egyesület színeiben ringbe szállt és egy LMP-s jelölt is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.