Szabadfogás: Köhög az ellenzéki összefogás motorja

Ezekben a napokban zajlik a nagy ellenzéki összeveszés. Amit az ellenzék csinál az tragikomédia. – Többek között ilyen mondatok hangzottak el Hír TV Szabadfogás című műsorában.

Forrás: HírTV2019. 04. 12. 15:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ezekben a napokban zajlik a nagy ellenzéki összeveszés. Amit az ellenzék csinál az tragikomédia.” Többek között ilyen mondatok hangzottak el Hír TV Szabadfogás című műsorában, ahol a vendégek arra is keresték a választ a főpolgármesteri előválasztás kapcsán, hogy lesz ebből ellenzéki győzelem?

A nagy összellenzéki összefogással illetve annak hiányával kezdődött a heti szóbirkózás. Huth Gergely vitaindítójában az azonnali.hu írását idézte, mely szerint: Budapesten minden felborult, lesz ebből ellenzéki győzelem? Az első válasz Nagy Attila Tibor politikai elemzőtől érkezett:

Köhög az ellenzéki összefogás motorja

Nagy József kibővítette a kérdést azzal, hogy lesz-e ellenzéki összefogás az önkormányzati választásokon vagy már előtte az EP-n is? A 24.hu újságírója a választ is megadta: „előbbire azt lehet mondani, hogy valahol lesz, valahol nem lesz összefogás. Ahol nem lesz összefogás ott nyerni fog nyilván a Fidesz jelöltje, ahol meg lesz összefogás ott komoly esélye van arra – egyébként a budapesti főpolgármesteri székért is – hogy az ellenzék győzzön.”

Pesty László erre reagálva azt kérdezte:

„Miért is lenne komoly esély Budapesten, amikor ezekben a napokban zajlik a nagy ellenzéki összeveszés?”

A dokumentumfilm rendező vázolta az utóbbi napok eseményeit, mely szerint az LMP szeretett volna a Jobbikkal együttműködni, miközben az MSZP, Párbeszéd, DK és a Momentum nélkülük összeállt. Nagy József közbevetette, hogy lehet, most van vita, de a finisre öszeáll az ellenzék és egy főpolgármester jelölt fog felállni.

Kukorelly Endre úgy látja:

„amit csinál az ellenzék az tragikomédia”

Az író kifejtette, ettől függetlenül, ha egy higgadt ellenzéki szavazó elismeri, hogy ugyan komédiáznak az ellenzéki pártok, de akkor sem akar a Fideszre szavazni, akkor nyilván az ellenzékre adja a voksát. És hozzátette: „Nem kell bepánikolni, hogy miért ilyen hülyék? Ilyen hülyék, ez a hatalmi harc.”

Jeszenszky Zsolt politikai hobbista ezen a ponton érezte úgy, hogy egyetért Kukorelly Endrével és összefoglalta az író szavait: „Nézzük ezeket, tök hülyék, teljesen alkalmatlanok, kretének, idióták, de én annyira utálom Orbán Viktort, hogy inkább ezekre a kreténekre szavazok?”

Kukorelly kikérte Jeszenszky szavait, szerinte a politikai hobbista teljesen félreértette.

A jelzős szerkezet tisztázása után Nagy Attila Tibor kijelentette: itt igazából pozícióharc folyik az új pólus és a régi baloldali pártok között és nyilván az a cél, hogy minél jobb pozíciót tudjanak kialakítani, ha majd megegyeznek

Dézsy Zoltán dokumentumfilm rendező azzal zárta az összellenzéki összefogásról és annak hiányáról szóló vitát: azt gondolják a választók, hogy ezek az ellenzéki politikusok értékek mentén küzdenek, de nem. Ki kell mondani, hogy ezek csak kisebb-nagyobb pozícióharcok.

Teljes adás ITT tekinthető meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.