Szabadult a letartóztatásból a Viking Sigyn kapitánya

Jurij C-t a rá várakozó személygépkocsival ismeretlen helyre szállították, védője szerint Budapesten egy olyan helyre, amit megjelöltek számára tartózkodási helyül.

2019. 06. 13. 16:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elhagyta a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetet a Hableány katasztrófáért felelősnek tartott ukrán hajóskapitány. Ma megérkezett a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalába az a tizenötmillió forintos óvadék, amelyet a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított Jurij C. fizetett be. A Fővárosi Törvényszék másodfokú döntése értelmében így a gyanúsított letartóztatása megszűnt és bűnügyi felügyelet alá került, amely a bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban négy hónapig tart.

A másodfokú bíróság végzése szerint a gyanúsított – a mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzött – Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyelet hatálya alá került, és köteles heti két alkalommal személyesen jelentkezni a nyomozást végző hatóságnál.

A kapitányt halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése vétségével gyanúsítják.

A börtönből kilépő, arcát újsággal eltakaró kapitányt megrohanták a dél-koreai újságírók, ám egyetlen kérdésre sem válaszolt. Védője, Tóth M. Gábor is csak annyit mondott, hogy védencét megrázták a történtek, de vitatja, hogy bűnös volna, mivel álláspontja szerint nem követett el semmilyen szabályszegést.

Az eddigi információk szerint az előzésbe kezdett Sigyn nem vette fel a kapcsolatot az előzendő Hableánnyal, pedig a Hajózási Szabályzat (HSZ) ezt kötelezővé teszi. A Jurij C. óvadéka ellen és a letartóztatás fenntartása mellett fellebbező Fővárosi Főügyészség kitart amellett, hogy a bíróság meg sem vizsgálta a jogerős döntés előtt azt a tényt, hogy a kapitány az ütközés után adatokat törölt le a mobiltelefonjáról.

Jurij C-t a rá várakozó személygépkocsival ismeretlen helyre szállították, védője szerint Budapesten egy olyan helyre, amit megjelöltek számára tartózkodási helyül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.