Szakértő: A szenátus nem fogja megszavazni Trump felelősségre vonását

Magyarics Tamás álláspontja szerint ahhoz, hogy az eljárást megszavazzák, legalább húsz republikánus szenátornak kellene a demokratákkal együtt szavaznia, de ez teljességgel kizárt.

Forrás: MTI2019. 12. 21. 11:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A republikánus többségű amerikai szenátus valószínűleg nem fogja megszavazni Donald Trump elnök alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Álláspontja szerint ahhoz, hogy az eljárást megszavazzák, legalább húsz republikánus szenátornak kellene a demokratákkal együtt szavaznia, de ez teljességgel kizárt. Hozzátette, az eljárás nem jogi, hanem politikai folyamat, hiszen a felek nem elfogulatlanul ítélkeznek.

A demokraták célja most az, hogy minél hosszabb ideig húzzák az eljárást, hiszen a szavazás végeredményéből Donald Trump politikai tőkét kovácsolhat a következő évi elnökválasztásra – vélte a szakértő.

Elmondta, az eljárást két vádpont miatt indították meg: hatalommal való visszaélés és az igazságügy akadályoztatása, de egyik sem áll „sziklaszilárd” alapokon; egy felmérés szerint pedig az emberek 32 százaléka úgy látja, az ügy használni fog Trumpnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.