Szakértőkön múlik a pátyi halottszállító sorsa

Emberi – élő és holt – testek darabjait, vizsgálatokhoz kimetszett szöveteit és életképtelen embriókat hordott haza vödörszámra R. Dénes a pátyi házába. A nyomozás ma is emberi test tiltott felhasználása miatt folyik ellene. Szakértőkön múlik, hogy lesz-e belőle vádemelés.

2020. 10. 31. 9:15
null
A ház melléképületében és az urdvaron hordókban voltak az el nem égetett testrészek Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Fotó: Mihádák Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelenlegi ismereteink szerint nincs más épeszű magyarázat R. Dénes halottszállító hátborzongató tettére, mint a pénz. Az tudható, hogy

vödörszámra hordta haza kórházakból a pátyi házába élő és holt emberi testekből származó testrészeket,

vizsgálatokhoz kimetszett szöveteket, illetve embriókat, amelyeket krematóriumba kellett volna szállítania, hogy elégessék azokat. Ehelyett,

megspórolva a krematóriumi szállítási/égetési költségeket, a családi ház udvarán, a melléképületébe, a pincéjébe rakta le a vödröket.

A horrorházra még nyáron irányult rá a figyelem, amikor a ház új tulajdonosai megpróbálták birtokba venni azt, a felesleges lomokat el akarták vitetni a hulladékgyűjtőbe, és eközben bukkantak rá a több tucat nagyméretű, lezárt tárolóedényre. Az egyiket kíváncsian kinyitották, majd azonnal hívták a rendőrséget.

A ház melléképületében és az urdvaron hordókban voltak az el nem égetett testrészek Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberi test tiltott felhasználásával gyanúsította meg a 60-as éveiben lévő R. Dénest. A gyanúsítás tárgyát hallva gondolhatták sokan azt, hogy R. Dénes azért hordta haza a maradványokat, hogy kereskedjen vele. Mára nagy valószínűséggel kimondható, hogy szó sincs erről. Azt, hogy pontosan milyen információk és bizonyítékok állnak a hatóság rendelkezésére, illetve hogy jelenleg mit tesznek nyomozás címszó alatt, nem közölhetjük. A rendőrség kommunikációs szolgálata a szokásos két mondattal letudta erre vonatkozó kérdésünket. Továbbra is emberi test tiltott felhasználása miatt nyomoznak, egy gyanúsítottja van az ügynek, de semmi mást nem mondanak a nyomozás érdekeire való tekintettel.

Az eltelt hónapokat is tekintve egyetlen dolgot tehetnek jelenleg a nyomozók, várják az ügyben kirendelt igazságügyi szakértők – például az elmeorvos – írásos szakvéleményét. R. Dénes védője is ezt gondolja, erről is beszélt a Blikknek. Azt is hozzátette: teljesen biztos abban, hogy nem lesz büntetőjogi következménye az ügynek, hiszen ügyfelét semmiféle rossz szándék nem vezérelte, amikor nem adta le a krematóriumba a kórházból elhozott maradványokat. Magyar György szerint R. Dénesnek egyszerűen nem volt rá pénze, hogy krematóriumba vigye a maradványokat.

Az ügyvéd úgy gondolja, haszonszerzés nem motiválta védencét, és tettével a társadalomra sem gyakorolt semmiféle veszélyt.

Azért a közvéleménynek annyit tudnia kell, hogy R. Dénes a krematóriumi szállítás és az égetés költségeivel sajátjaként rendelkezett. A büntető törvénykönyv szerint ez pedig bűncselekmény: „aki emberi gént, sejtet, ivarsejtet, embriót, szervet, szövetet, halott testét/annak részét, illetve halott magzatot jogellenesen megszerez, vagyoni haszonszerzés végett forgalomba hoz,/azzal kereskedik, és ezt egészségügyi szolgáltató alkalmazottja a foglalkozása körében követi el, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Az igazságügyi szakértői vélemények döntőek lehetnek.

Bizonyítékokkal is alá kell támasztani, hogy R. Dénesnek haszna volt a maradványok otthoni tárolásából, abból, hogy nem szállította azokat el megsemmisítésre.

Ugyanakkor az emberi része is fontos a történteknek, bár jogilag nem enyhítő körülmény R. Dénes számára. A fia beszélt arról korábban, hogy az apja éveken át boncmesterként dolgozott egy kórházban, de onnan elbocsátották. Ekkor a főállásához kapcsolódó másodállását, a halottszállítást folytatta tovább fő tevékenységként. „Apu … a maradványok közül nem mindegyiket adta le, hanem valamelyiket hazahozta. Időt akart nyerni és a létfenntartásához használni azt a pénzt, aminek egy része a krematóriumot illette volna. Az apám nem egy perverz, csupán egy hitelcsapdában fuldokló kisember” – mondta a fiú.

R. Dénes 21 millió forint kölcsönt felvéve került hitelcsapdába, ma már 78 millióval tartozik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.