Szakmai összejövetelen összegzik a Mikes Kelemen Program eredményeit

A Mikes Kelemen Program eddig elért eredményeit összegzik a pénteki szakmai összejövetelen kutatók, valamint szakmai partnerként az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) szakemberei részvételével Budapesten.

Forrás: MTI2020. 01. 10. 14:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A diaszpóra magyarsága könyvtári emlékeinek, hagyatékainak összegyűjtését célzó program 2013-as elindulását követően 2014 januárjában zajlottak le az első gyűjtések, 2014 decemberében pedig megérkeztek az első szállítmányok Magyarországra. Kezdetben 7 tengerentúli országban gyűjtöttek magyar központokban, magyar közösségek szervezésében, s 2015-ben egészítették ki a programot azzal, hogy a helyszínekre kutatók utaztak – emlékeztetett Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a tanácskozás megnyitóján.

Hozzátette: a programban 2015 óta 15 kutató vesz részt, összesen 3747 doboz anyagot gyűjtöttek össze. Az unikális anyagok az OSZK és a MNL gondozásába kerültek, amely iratokból több példány található, határon túli magyar partnerintézményeknek, könyvtáraknak, iskoláknak, kultúrházaknak ajánlják fel.

A cél, hogy ezeket az iratokat, nyomtatványokat, plakátokat bemutassák és felhasználhatóvá tegyék a Kárpát-medencei magyarság számára – hangsúlyozta Szilágyi Péter, hozzáfűzve: a Mikes Kelemen Programban a múlt, a jelen és a jövő kapcsolódik össze.

A hazahozott állomány mintegy kétharmada hasznosul és jó kezekbe kerül – mutatott rá a politikus, hozzátéve: vannak speciális és egyedi anyagok, mint például a 2017-ben az Egyesült Államokból, Észak-Karolinából Magyarországra érkezett 17. századi protestáns prédikációs iratgyűjtemény. Felidézte a Magyar Nemzeti Levéltár Óhazából újhazába – Emberi és családi sorsok az emigrációban című időszaki tárlatát, amelyen olyan iratokat láthattak az érdeklődők, mint például Ausztráliából Csapó Endre újságíró hagyatékát, Szász Endre skicceit és Antall József egykori miniszterelnök emigráció magyarságának küldött írásait.

A miniszteri biztos fontosnak nevezte, hogy a programban ne csak a kézzel fogható értékek mentése történjen, hanem a kutatók történeti kutatásokat és személyes interjúkat is készítsenek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.