Szálló por rontja a levegőt a nagyvárosokban

A koronavírus-járvány miatt különösen fontos figyelni most a tüdőt veszélyeztető légszennyezettségre.

Végh Attila
2020. 11. 14. 11:04
null
A légszennyezés felerősítette a járvány hatását Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még nincs szmogriadó, de már három településen a harmadik, vagyis egészségtelen, több magyarországi nagyvárosban pedig második veszélyességi fokozatú, azaz kifogásolható kategóriába eső légszennyezettséget mértek a szakemberek. A szálló por okozta rossz levegő most még veszélyesebb, mert csakúgy, mint a koronavírus, ez is a légzőszerveket, a tüdőt irritálja. Egy vírusfertőzött beteg gyógyulásához pedig tiszta levegő kell, a por miatt hamarabb bekövetkezhet a közvetlen életveszély lehetősége.

Több településen november első harmadában megnőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) november 14-én az elmúlt napok mérési adatainak alapján Szeged, Sajószentpéter és Putnok levegőjét egészségtelennek minősítette, ezen kívül hat településen – Miskolcon, Kazincbarcikán, Debrecenben, Szolnokon, Veszprémben és Pécsen – kifogásolt a levegőminőség.

Bordás Sára tüdőgyógyász a Magyar Nemzetnek elmondta: a levegőhigiénés szennyezettség rendszere négy egészségre ártalmas kategóriát tartalmaz. Az első kategória a még elfogadható, de a krónikus tüdőbetegekre már veszélyes szennyezettséget takar. A második a kifogásolt, amikor már egy náthás, influenzás – vagy most akár koronavírussal fertőzött – beteg esetén a szennyezett levegő belélegzése lassítja a gyógyulást. A harmadik, egészségtelen kategóriáról mindent elmond a megnevezése, ennek beszippantása az egészséges polgár légzőszervére is káros lehet. A negyedik, veszélyes fokozat pedig már hatósági intézkedéseket kíván, teljes kijárási tilalommal a szennyezett levegő eloszlásáig, ami viszont időjárásfüggő: egy alapos eső csökkentheti a portartalmat, de igazából csak a szél tudja szétoszlatni, elvinni a lakott területek felől. Ennél a veszélyességi fokozatnál minden olyan üzemet bezáratnak, amely hozzájárulhat a por telítettségéhez, ezenkívül a közlekedést is leállíthatja az illetékes önkormányzat.

Az NNK korábban arra figyelmeztetett: rossz levegőminőség esetén a gyermekeknél, az időseknél, a krónikus légzőszervi, illetve a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknél, valamint a várandós kismamáknál enyhe légzőszervi tünetek, például köhögés, légúti irritáció jelentkezhetnek, illetve meglévő tüneteik súlyosbodhatnak. Ez a mostani járvány idején még nagyobb óvatosságra int, ezért a szakemberek sokkal sűrűbben mérik a légszennyezettséget, folyamatosan egyeztetve az operatív törzs ügyeleteseivel, hogy a veszélyes fokozat határértékének elérésekor meg lehessen hozni a megfelelő védelmi intézkedéseket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint november 17-én, kedden érkezik olyan erősségű szél a Kárpát-medence légterébe, ami kisöpörheti a porral szennyezett levegőt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.