Szánthó Miklós: A halott felkelt és feljött a színpadra

Az eddig tetszhalottként magát hibernáló ellenzék immár nemcsak felült, hanem Gyurcsány Ferenc vezetésével fel is jött a színpadra – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint mindez leginkább azért fontos, mert rá lehet irányítani a figyelmet arra, hogy az ellenzék mit tesz hatalmi pozícióból, hogyan kormányozzák a fővárost és a többi települést, illetve hogy mik is azok a meglévő különbségek, amelyek például az eredendően antiszemita Jobbikot elválasztják az antirasszista DK-tól vagy a „modern” Momentumtól.

Bákonyi Ádám
2020. 01. 06. 6:30
SZÉL Bernadett; TORDAI Bence; VADAI Ágnes; ARATÓ Gergely; KEPLI Lajos; JAKAB Péter; HADHÁZY Ákos
A hatalomért egyszínűvé válhat a szivárványkoalíció Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A hazai balliberális erők vergődését 2010, de inkább 2006 óta olyan részvétteljes érdeklődés kísérte, mint nagybeteget orvosa részéről. Sőt, néha olyan érzése lehetett az embernek, hogy az ellenzék már halott, csak a temetése nem történt meg. Az őszi önkormányzati választás részleges ellenzéki sikerei optikailag ennek fényében kelthették azt az érzést, hogy a halott felült. De most nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy feljött a színpadra – mondta lapunknak Szánthó Miklós arról, hogy Gyurcsány Ferenc az új év második napján ultimátumot intézett az ellenzékhez, mondván: közös miniszterelnök-jelölttel, listával és egyéni jelöltekkel kell nekivágni a 2022-es választásnak.

Emlékeztetve arra, hogy a Fidesz 52 százalékos eredményt ért el ősszel, az Alapjogokért Központ igazgatója úgy fogalmazott: az előadást az ellenzék részéről a DK elnöke koreografálja és vezeti, szimbolikusan és politikailag is. – Mindez egyfelől persze teljesítmény, másfelől viszont lehetőség arra, hogy az eddig tetszhalottként magát hibernáló ellenzékről újabb diagnózist lehessen kiállítani. Azaz beszélni arról, mit tesznek hatalmi pozíció­ból, hogyan „kormányozzák” a fővárost és a többi települést, vagy zsűrizni azt, hogy mik is azok a meglévő különbségek, amelyek például az ereden­dően antiszemita Jobbikot elválasztják az antirasszista DK-tól vagy a „modern” Momentumtól – mondta Szánthó.

Hangsúlyozta: bár sok mindent elmond az ellenzékről, hogy még ma is Gyurcsány a legtehetségesebb figurája, mivel a politikai memória véges, a volt miniszterelnök újbóli rendezővé avanzsálásával újra szükséges rámutatni arra, mit is tett az országgal 2004–2009 között.

A hatalomért egyszínűvé válhat a szivárványkoalíció
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az elemző felvetésünkre közölte: a frakcióalakításra vonatkozó, átüléseket kizáró új szabályok a listaállításra nincsenek érdemi hatással, legfeljebb annyiban, hogy a közös listán induló, de mérhetetlen ellenzéki mikropártok nem fognak tudni képviselőcsoportot alakítani vagy a „nagyok” szatellitfrakcióiként fognak működni. A biztos befutóknak ezért azon kell majd elgondolkodniuk, hány tuti helyet adnak a kisebbeknek. – Lehet ugyanis, hogy most a rendszer forradalmi destrukció­ját hirdetik, de arra is fel kell készül­niük, ha a saját lábuk alatt kezd el mozogni a föld. Egy újabb, ellenzékben töltött ciklus során ugyanis minden képviselői mandátum értékessé válhat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.