Szavaz a T. Ház az alaptörvény módosításáról

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A házelnök napirendi javaslata alapján hétfőn az ülés a szokásosnál korábban, 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal.

Magyar Nemzet
2019. 12. 09. 9:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A házelnök napirendi javaslata alapján hétfőn az ülés a szokásosnál korábban, 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal. Szintén eltér a megszokottól, hogy az első napon kizárólag szavazásra váró előterjesztések módosító javaslatairól tárgyalnak.

Kedden ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal indul az ülésnap, majd tizenkilenc indítványról tartanak szavazást. Ekkor várható döntés az alaptörvény nyolcadik módosításáról, amellyel a közigazgatási bíróságok felállításának lehetőségét szüntethetik meg ellenzéki kezdeményezésre. Emellett bevezethetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, valamint módosíthatják az országgyűlési törvényt és a házszabályt, továbbá jogszabályokat változtathatnak a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében is.

Az interpellá­ciók a szavazásokat követő órában hangozhatnak el, majd a kérdések és azonnali kérdések következnek.

Szerdán további tizenkét előterjesztésről határoznak, köztük a társadalombiztosítási ellátás feltételeinek módosításáról, a tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók visszaszorításáról, védelmi és biztonsági célú beszerzésekről, a temesvári népfelkelésről szóló megemlékezésről, valamint 2020 Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánításáról.

Az Országgyűlés idei utolsó napirendi pontjában a Magyar Nemzeti Bank múlt évi üzleti jelentéséről és beszámolójáról tárgyal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.