Századvég: drasztikus megszorítások a baloldali ígéretözön után

A rendszerváltozás óta megfigyelhető, hogy a balliberális erők mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választások kampányában a közterhek enyhítésének, jóléti intézkedések bevezetésének, valamint a vállalkozások megsegítésének az ígéretével kampányolnak, majd hatalomra kerülve – pénzhiányra, illetve gazdasági nehézségekre hivatkozva – súlyos megszorításokat vezetnek be. A Századvég utánajárt annak, hogy a baloldal milyen ígéreteket tett a 2019-es önkormányzati választások kampányában, és ehhez képest milyen politikát folytattak az elmúlt másfél évben azokon a településeken, amelyek vezetését átvették.

Forrás: Századvég Alapítvány2021. 04. 26. 16:25
null
Csökkentené az önkormányzatok mozgásterét, ha ettől a bevételtől is elesnének Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Századvég Alapítvány elemzésében először azt vizsgálta, hogy mivel kampányoltak a balliberális politikusok, és milyen döntéseket hoztak az önkormányzatokban. Mint írják, 2019-ben a fővárosi baloldali politikusok gyakran elhangzó kampányígérete volt a kerületi önkormányzati bérlakások állományának bővítése. A párbeszédes V. Naszályi Márta, a szocialista, majd a DK-hoz igazolt Kiss László, a „független” Pikó András, az MSZP-s Horváth Csaba, illetve a momentumos Déri Tibor egyaránt bérlakások építését szorgalmazta. Ennek ellenére

a Budai Várban a 2019-ben megválasztott balliberális városvezetők a két és félszeresére emelnék a kerületi lakbéreket, Óbudán egy rendeletmódosítás következtében 1600 bérlőnek a közös költség egy részét is meg kell fizetnie, Józsefvárosban megkezdődött az önkormányzati lakások értékesítése.

Zugló baloldali vezetése – a kampányban hangoztatott évi száz bérlakás megépítése helyett – sok helyen a meglévő lakások felújításáig sem jutott el, míg Újpesten megvonták a fiatal házasok lakáshoz jutásának önkormányzati támogatását. Ezzel párhuzamosan Miskolcon Veres Pál baloldali polgármester „igényvezérelt ingatlanbérlést” ígért, majd a gyakorlatban 44–98 százalék közötti lakbéremelést, és a bérlőkre visszamenőlegesen terhelt kaució-fizetési kötelezettséget vezetett volna be, ugyanakkor e törekvése a kormány gazdaságvédelmi intézkedésének köszönhetően – amely megtiltja az önkormányzati lakások bérleti díjának emelését – meghiúsult.

Növekvő parkolási kiadások

Az önkormányzati voksolást megelőző időszakban balliberális ígéretek sorozata hangzott el a budapesti „parkolási káosz” felszámolásáról, a kedvezmények „átgondolásáról”, a közlekedés „megújításáról”, valamint arról, hogy a parkolási rendszer nem a „pénzbehajtásról” fog szólni – emlékeztet a Századvég elemzésében. A reformtervek eredménye az lett, hogy

a parkolási díjak Budaváron, Óbudán, Erzsébetvárosban, Ferencvárosban, Újbudán és Zuglóban is emelkedtek, továbbá a baloldal Józsefvárosban a lakossági várakozási hozzájárulás szabályait változtatta meg úgy, hogy a családok parkolással összefüggő kiadásai akár több tízezer forinttal is növekedhetnek.

Hasonló képet láthatunk Szombathelyen is, ahol a balliberális szövetség – bizonyos zónákra vonatkozóan – ingyenes parkolással kampányolt, mely kezdeményezés végül a parkolási díjak emelésében merült ki.

Szegeden Botka László ugyan dinamikus fejlődést és megújuló városrészeket ígért, ehhez képest bezáratta a Cserepes sori piacot, valamint a parkolási díjak és bérletek árát több mint tíz százalékkal növelné a járványhelyzet megszűnését követően.

További érdekesség, hogy miközben Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely a megválasztása óta rendszeresen a főváros „kormányzati kivéreztetéséről” beszél, a helyi vendéglátósok számára négy hónapra megítélt, egyösszegű állami bértámogatás megérkezésével a fővárosi önkormányzat több vállalkozás számlájáról százezres, illetve milliós összegeket inkasszózott.

Adóemelés baloldali módra

A Századvég elemzése szerint világosan látható, hogy a kormányzat adócsökkentési és munkahelymegőrzési politikájával szemben a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal járványhelyzetben is a közterhek emelésére, illetve a kedvezmények elvonására fókuszál, cserben hagyva a bajba jutott embereket és vállalkozásokat. Ezt az állítást támasztja alá a Századvég korábbi elemzése, amely rámutat, hogy

a balliberális városvezetők öt településen emelték meg az építményadó és a telekadó mértékét, míg három további városban az építményadó, két településen pedig az idegenforgalmi adó emelését a 2020 decemberében meghirdetett kormányzati adóemelési tilalom akadályozta meg.

Az elemzés arra is kitér, hogy milyen állapotban vették át a baloldali döntéshozók a korábban kormánypárti vezetés alatt álló településeket. A balliberális önkormányzati vezetők által bevezetett – és a korábban hangoztatott ígéreteikkel szöges ellentétben álló – megszorító intézkedések létjogosultsága azért is vonható kétségbe, mert a fővárosi kerületek és vidéki városok esetében is a korábbi jobboldali városvezetés kiegyensúlyozott költségvetéssel, jelentős folyószámla-, illetve értékpapír-tartalékkal adta át a kormányrudat utódainak.

Ennek megfelelően Budavár irányítását 2,6 milliárd, a II. kerületét hatmilliárd, Óbudáét közel nyolcmilliárd, Józsefvárosét hétmilliárd, valamint a XVIII. kerületét 5,4 milliárd forintos folyószámla-egyenleggel vehette át 2019 őszén a frissen megválasztott baloldali vezetés. Erzsébetváros tízmilliárd, Ferencváros és Újpest 9-9 milliárd, Újbuda hétmilliárd forintos többlettel került átadásra, ezen felül a balliberális polgármesterek hivatalba lépésekor Budavár 7,5 milliárd, Józsefváros hatmilliárd forinttal rendelkezett államkötvényekben. Tatabányát 12 milliárd, Érdet megközelítőleg 41 milliárd forintos kasszával vehették át a baloldali polgármesterek – sorolja az elemzés.

Felelőtlen ígéretek

E fejlemények párhuzamba állíthatók a kormányzati hatalom 2002-es átadás-átvételével, melynek során a polgári kormány stabil államkasszát adott át a Medgyessy Péter vezette MSZP–SZDSZ koalíciónak – hívja fel a figyelmet a Századvég. A balliberális szövetség a jobboldali kabinet által felhalmozott tartalékok felélése után költségvetési megszorító politikába kezdett, amely Gyurcsány Ferenc regnálása idején teljesedett ki.

Megállapítható, hogy a baloldali tömb elmúlt másfél éves önkormányzati teljesítménye egyenes folytatása a 2010 előtti kormányzati szerepvállalásuknak – összegzi az elemzés. A kirajzolódó kép azt mutatja ugyanis, hogy a kampányidőszakban megfigyelhető nagyvonalú ígéreteket drasztikus megszorítások követik, amelyek az emberek és a vállalkozások szélesebb körét érintik. E minta tükrében célszerű értelmezni a Gyurcsány-lista kampányfogásait a 2022-es országgyűlési választások tekintetében is.

A Századvég Alapítvány elemzése teljes terjedelmében a linkre kattintva olvasható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.