Százak jelentkeztek a mentorprogramra

Négy és fél perc alatt telt be a Tanítsunk Magyarországért egyetemi mentorprogramra meghirdetett kurzus, ezért további kettőt indítanak a Debreceni Egyetemen.

2019. 02. 13. 11:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy és fél perc alatt telt be a Tanítsunk Magyarországért egyetemi mentorprogramra meghirdetett kurzus, ezért további kettőt indítanak a Debreceni Egyetemen, így csaknem háromszázan vehetnek részt rajta. A programban részt vevők bármilyen szakon tanulhatnak, nem muszáj pedagógusnak készülniük. A mentornak jelentkező egyetemisták két kreditet és havi harmincezer forint ösztöndíjat is kapnak. A debreceni hallgatók négy megyében segítik majd szep-tembertől a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, hogy megvalósíthassák tanulási, elhelyezkedési elképzeléseiket.

A Tanítsunk Magyarországért egyetemi mentorprogramra jelentkezők előtt mondott beszédet György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára a hét elején. Kifejtette, hogy azért is fontos a tevékenységük, mert a kistelepüléseken élő 14 éveseknek nehéz elhagyni a megszokott környezetüket, „traumát okoz” az iskolaváltás. A program kapcsán a nemzetközi tapasztalatokra is hivatkozva az államtitkár azt hangsúlyozta: 15-20 százalékkal is javulhatnak azoknak a diákoknak az eredményei, akiket csak néhány évvel idősebb mentorok segítenek a tanulásban.

A program részleteiről Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára számolt be Debrecenben. Az egyetemisták három-négy 7. vagy 8. osztályos diákkal kezdik meg a közös munkát. Első körben Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében ötven kiválasztott általános iskolában indítják el a programot szeptembertől. A jelentkező mentorok féléves egyetemi kurzuson készülhetnek fel a „terepmunkára”.

A kezdeményezés másik pilléreként középiskolások is bekapcsolódhatnak a mentorálásba, a kötelező ötvenórás közösségi szolgálat keretében választhatják ezt a tevékenységet. A programhoz csatlakozik a hallgatói önkormányzatok idén tízéves Mentorprogramja is. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke ennek kapcsán kiemelte, hogy a közös tanulás meghatározó élmény mind a középiskolásoknak, mind a kistelepülésen élő általános iskolásoknak, és a kialakult kapcsolatok a program lezárását követően is fennmaradhatnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.