Százmilliós nagyságrendű, szervezett adócsalás szójával

Külföldről behozott mezőgazdasági termények forgalmi adójának elsumákolásával jutottak százmilliós adózatlan vagyonhoz egy somogyi cég tulajdonosi köre. A csapat vezetőjének nem ez volt az első, az általános forgalmi adó megfizetését kikerülő trükkje, nagy valószínűséggel arra játszott, a villám nem csap be kétszer ugyanarra a helyre.

Magyar Nemzet
2020. 05. 12. 11:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Somogy Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két – 38, illetve 40 éves -férfival és hat társukkal szemben – olvasható az ügyészség közleményében. Horváth Szilárd főügyész szerint a vállalkozók egy Uniós tagállamból behozott mezőgazdasági termények értékesítése után nem fizették meg a közterheket, több száz millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

A cégvezetőt, a 38 éves kaposvári férfit korábban egy másik költségvetési csalás miatt már jogerősen elítélte a bíróság. Új vállalkozásában 2018 júliusától egy olyan üzleti hálózatot hozott létre, melyen keresztül szlovén és szlovák cégektől általános forgalmi adó mentesen importált szójadarát és repcepogácsát Magyarországra. Hogy a saját szerepét láthatatlanná tegye, a vásárlási láncolatba baráti körének tagjai által névlegesen irányított cégeket iktatott be, melyek a belföldön tovább értékesített importáru után nem fizették meg az ÁFÁ-t. A költségvetési csalás elkövetésében aktívan közreműködött egy 45 éves érdi, horvát állampolgárságú külkereskedő-logisztikus is, aki az elsőrendű vádlottal együttműködve felvette a kapcsolatot a külföldi cégekkel, megrendelte az árut, majd szervezte annak fuvarozását és értékesítését.

Az elsőrendű vádlott ebből a tevékenységéből több mint 1 milliárd forint árbevételt realizált, melynek 250 millió forint összegű adóvonzatát nem fizette meg az állami költségvetésnek.

A másodrendű, horvát állampolgárságú vádlott sem most kezdte az adócsalást. A szójatrükk elindításának idején szabadult Horvátországban egy adó- és vámcsalás miatt kiszabott szabadságvesztésből. Tapasztalt csalóként előbb tanácsokkal segítette somogyi társát, majd 2018 októberétől maga is kiépített egy számlázási láncolatot, amivel két gazdasági év alatt több mint 110 millió forint kárt okozott általános forgalmi adó nemben, a pénzt a zsebében kötött ki.

A cégháló felderítése után a két főnököt őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatásukat is. Az ügyészség a költségvetési csalásban aktívan részt vevő vádlottakkal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a szabadságvesztés tartamát 8-8 évben, illetőleg az elsőrendű vádlottnak cégvezető helyettesként segédkező harmadik férfi esetében 4 évben állapítsa meg, ha a bűncselekmények elkövetését előkészítő ülésen beismerik. Az ügyben szereplő, a csalásról tudó, abból kisebb hasznot húzó vádlottak esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett javaslatot a vádhatóság Az ügyészség emellett, három vádlottal szemben összesen 359 millió forint összegre vagyonelkobzás elrendelését is indítványozta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.