Száztíz vádlottja van a húsos adócsalásnak

Habár megtérült a hatmilliárdos kár, de ettől még nem kerülik el a felelősségre vonást a bűnözők.

Végh Attila
Forrás: ugyeszseg.hu2020. 10. 05. 18:27
A vállalkozót 2016-ban a spanyol hatóságok tartóztatták le
Forrás: .heraldo.es/
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés bűntette miatt október 5-én vádat emelt 110 vádlott ellen, akik hét éven át legalább négy adócsaló bűnszervezetet működtetve a költségvetésnek több mint hatmilliárd forintnyi kárt okoztak. A hatóság vagyonbiztosítási lefoglalásaival a vádemelésig teljes egészében megtérült a kár, de ez nem válthatja ki a büntetőjogi felelősségre vonás.

Az eljárás nyomozati szakaszában beszerzett bizonyítékok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának kiterjedt és hatékony nyomozása kiderítette, hogy legalább négy bűnszervezet működött egymással párhuzamosan, egymás jogsértő tevékenységét támogatva.

Az ügy központi része egy olasz–magyar tulajdonban levő dél-alföldi húsipari cég bevonásával elkövetett adócsalás. A társaság irányítói egyúttal több külföldi cégnek is a tulajdonosai, ezért a nemzetközi kapcsolatok miatt a NAV és a főügyészség nemzetközi szervezetek – így az Europol és az Eurojust – bevonásával, külföldi hatóságokkal együttműködve göngyölítette fel az ügyet. A cég vezetője ellen már 2016-ban is indult eljárás költségvetési csalás miatt, akkor a spanyol adónyomozók fogták el. 2019-ben, a magyarországi ügyekkel párhuzamosan újra eljárás indult ellene Spanyolországban, de a lengyel leányvállalatnál is találtak szabálytalanságokat a nyomozók.

A költségvetési csalás miatt a spanyol rendőrök is léptek Fotó: Heraldo.es

A Bács-Kiskun megyében vágóhidat működtető cég saját munkaerő mellett alvállalkozók útján foglalkoztatott munkavállalókat. Az alvállalkozók a szolgáltatásaikat forgalmi adóval növelten számlázták ki. Mivel csupán munkaerő-kölcsönzés volt a felek között, a bérmunka esetében az alvállalkozói szerződés valótlan tartalmú volt, amelynek az volt a célja, hogy a foglalkoztatottak után az adó és járulék megfizetését elkerüljék, illetve hogy a céget költségszámlákkal lássák el.

A húsipari társaság irányítói olyan vállalkozókat vontak be, akik fiktív számlákkal kerülték meg az adófizetést, illetve a munkavállalókat valós fizetésüknél kisebb összegre jelentették be, így csökkentve járulékköltségeiket. Az alkalmazottak fizetésének egy részét ráadásul adómentes utalványban adták, amit viszont az átvételt követően azonnal vissza is váltottak készpénzre, további milliókat csalva így el a költségvetésből.

A NAV nyomozói 2018 áprilisától tizenegy ellenőrzést végeztek az ügyben. 217 helyszínen tartottak házkutatásokat és lefoglalásokat. A nyomozó hatóság a kiváló színvonalon folytatott nyomozáson túl kiemelkedő vagyonfelderítést is végzett: erőfeszítéseik eredményeként a több milliárd forintos kárt teljes egészében biztosították zár alá vételekkel. A zárolások nemcsak belföldön voltak sikeresek, hanem a hatékony nemzetközi együttműködésnek köszönhetően külföldi cégek vagyonát is érintették.

A húsipari cég irányítói nyolc év alatt összesen 6,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a magyar költségvetésnek. A bűnszervezet vezetői a bűnös úton szerzett vagyont bankszámlák közötti átutalással próbálták tisztára mosni, eltitkolva annak eredetét. Az adócsalásból származó haszonból a bűnszervezet vezetői több mint egymilliárd forintot osztalékként utaltak át egy az érdekeltségükbe tartozó ciprusi cégnek, az összeg végül – kölcsönként feltüntetve – egy szintén hozzájuk köthető spanyol vállalkozás számláján landolt. Az ügyben a NAV nyomozói egy olyan számlagyárat is lelepleztek, ami a megrendelők igényei szerint főként reklámról szóló hamis számlákat állított ki. A számlákat befogadó mintegy negyven kisebb cég összesen másfél milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. A számlabefogadó cégek közül többen az okozott kárt önkéntesen megtérítették. A nyomozás során 46 magyar és egy olasz céggel szemben került sor büntetőjogi intézkedések elrendelésére, ami pénzbírság kiszabását vagy a vállalkozások hatóságilag elrendelt megszüntetését jelenti.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 110 vádlottal szemben emelt vádat. A főügyészség a vádlottakat a többi között bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével, pénzmosás és gazdasági vesztegetés bűntettével vádolja. A húsipari cég tulajdonosa és ügyvezetője jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, házi őrizetben, nyomkövetővel ellátva. A tulajdonos szintén vádlott fia letartóztatásban várja a tárgyalást. A Magyar Nemzet információi szerint a hatóság azért rendelte el a szabadságot korlátozó kényszerintézkedést, mert attól tartott, a férfi szökésével megakadályozná a felelősségre vonást. Az olasz cég ellen hazájában és Spanyolországban is elrendeltek eljárásokat a hatóságok hasonló gazdasági jogsértések miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.