Szijjártó Péter a Mazsihisz elnökével tárgyalt

Forrás: MTI2020. 09. 29. 15:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden ellátogatott a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába, ahol Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével tárgyalt – közölte a Mazsihisz az MTI-vel.

A közlemény szerint a látogatást követő zárt körű megbeszélésen Heisler András köszönetét fejezte ki a magyar-izraeli kapcsolatok példás alakulása miatt, majd rövid áttekintést adott a magyarországi zsidó közösség helyzetéről és a közeljövő terveiről. „Ennek kapcsán a Mazsihisz elnöke kiemelte mindazon területeket, ahol közös sikerek szem előtt tartásával fejleszteni lehetne a magyar kormány és a Mazsihisz kapcsolatait” – írták.

A tárgyaláson szó esett a nemzetközi zsidó szervezetekkel folytatott konstruktív párbeszédről is. E kapcsolatok fontosságát jelzi, hogy a megbeszélésen részt vett Ligeti András, a Zsidó Világkongresszus Európai Ügyekért Felelős Koordinátora, valamint Büchler András, a Mazsihisz vezetőségi tagja, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó elnöki tanácsadó is – fűzték hozzá.

A közleményben kitértek arra, hogy a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga teljes körű műemléki rekonstrukciója – a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított állami forrásból – mintegy 3,2 milliárd forintból valósul meg. A beruházás befejezése idén várható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.