Szijjártó Péter: Folyamatosan növekvő migrációs nyomással kell számolni

A Nyugat-Balkánon 98 ezer illegális bevándorló torlódott fel, és ez Közép-Európa számára is kockázati tényező – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI2019. 11. 29. 10:08
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Állandósuló és folyamatosan növekedő migrációs nyomással kell számolni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén megtartotta szokásos éves beszámolóját.

A miniszter elmondta, kiemelt terület a Nyugat-Balkán biztonsága, a migráció. A Nyugat-Balkánon 98 ezer illegális bevándorló torlódott fel, és ez Közép-Európa számára is kockázatot jelent. Ezenfelül Törökországból 398 ezer illegális határátlépési kísérletet jelentettek november közepéig, ez 128 ezerrel több, mint az egész éves adat.

Törökországban 4 millióra nőtt a bevándorlók száma, és belpolitikai kérdéssé kezd válni az a 40 milliárd dolláros összeg, amit Törökország eddig a migránsokra költött. Ezért továbbra is kockázati tényező, hogy a törökök megnyitják-e kapukat a bevándorlók előtt Európa felé – fejtette ki.

Az illegális migráció elleni fellépésben elengedhetetlen, hogy a hírszerző rendszer jó állapotban legyen – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: Magyarország továbbra is azt szorgalmazza, hogy a nemzetközi politika arra fókuszáljon, hogy segítse azokat az embereket, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, és így minél előbb hazatérhessenek.

Másik kiemelt területként a miniszter a beruházásokért folytatott versenyt nevezte. Úgy fogalmazott: Magyarországnak, „minden eddiginél öldöklőbb küzdelemben kell helytállnia”, amikor a modern világgazdasági korszak új technológiáit meghonosító beruházásokért versenyez.

Szijjártó Péter kifejtette: a világpolitikában és a világgazdaságban is olyan változások történnek, amelyek következtében részben új világrend, részben új világgazdasági korszak jött létre. Ez teljesen új versenyt indított el az országok között. Magyarországnak a nemzetgazdasági és a politikai stratégiai érdekek érvényesítéséért is egy korábban nem tapasztalt erősségű versenyben kell helytállnia – emelte ki.

Elmondta: a kormány patrióta politikát folytat, döntéseinek iránytűjét a nemzeti érdekek jelentik. Magyarország közepes méretű ország Közép-Európában, ahol a Nyugat és a Kelet „érdekszférája mindig összecsapott” – jegyezte meg, hozzátéve: ezért a jövőben is nagyon komoly keleti és nyugati irányú befolyásolási kísérletekre kell számítani.

A kormány feladata, hogy ne tévessze el az irányt és kizárólag a nemzeti érdekekre koncentráljon – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: ebben az eredményes hírszerző munka fontos szerepet játszik. Ezért is több technológiai fejlesztést hajtottak végre az elmúlt időszakban ezen a területen – közölte.

Kérdésre válaszolva a miniszter kitért arra is: „Soros György és szervezetei” az elmúlt időszakban is komoly lobbitevékenységet folytattak, hogy az Európai Bizottság egyik legfontosabb tárcáját, a bővítési portfóliót ne kaphassa meg a magyar jelölt. Törekvéseik azonban eredménytelennek bizonyultak, hiszen az Európai Parlament nagy többséggel szavazta meg a bizottság összetételét, melyben Várhelyi Olivér kapta a bővítési biztosi posztot – mondta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.