Szombaton elvihetik a topnyereményt

Hatalmas főnyereményt, 5,585 milliárd forintot kínál a héten az ötös lottó. A játék történetének eddigi legnagyobb nyereménye szombaton találhat gazdára, éppen azon a napon, amikor a játék 63 éves lesz. Nem túlzás, hogy a milliárdokért a fél ország versenybe száll: a múlt héten több mint 6,5 millió alapjátékot játszottak meg a nyerni vágyók, s szinte biztosra vehető, hogy az érdeklődés nem csökken.

Jakubász Tamás
2020. 03. 06. 11:30
Őrsi József
1968. február 28-án kétmillió forintot vett át a nyertes. Változatlan a játékszenvedély Fotó: MTI/Fényes Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még fél év sem telt el az 1956-os forradalom leverése után, amikor megszövegezték a 4/1957. számot viselő pénzügyminiszteri rendeletet. Ez alapján kezdték meg az ötös lottó értékesítését 1957. február 13-án, a játékot akkor az Országos Takarékpénztár szervezte. Egy szelvény ára három forint harminc fillér volt. Az első sorsolást 1957. március 7-én tartották, s bár telitalálatos nem volt, hét próbálkozó négy számot helyesen ikszelt be, a szerencsések egyenként 128 ezer forintot vehettek kézhez. Ötösre sem kellett sokat várni, mindössze hat hetet: az 1957. április 11-i sorsoláson a nyertes 855 089 forintra tett szert négy gyermeke és a saját életkora számaival.

A kezdetekben a heti sorsolást havonta tárgynyeremény-sorsolás egészítette ki. Az első ilyen eseményig több mint hétmillió szelvény érkezett a játékba, ezek mindegyike részt vett a tárgysorsjátékban is. Az első tárgynyereményt, egy Wartburg személygépkocsit 1957 áprilisában sorsolták ki. A kocsik mellett 1957 júniusától ingatlant is lehetett nyerni az ötössel: 1973-ban fejezték be az öröklakások kisorsolását, a csaknem 16 éves időszak alatt 5005 lakás került a lottójátékosokhoz.

1968. február 28-án kétmillió forintot vett át a nyertes. Változatlan a játékszenvedély
Fotó: MTI/Fényes Tamás

Visszakanyarodva a számokra: az első olyan esetet, amikor egy sorsoláson két telitalálatos is akadt, 1959-ben jegyezték fel, a két érintett 652 950 forintot vihetett haza. A nyeremények összege egyre magasabbra kúszott, 1966-ban például kétmillió forint körüli összeget nyert az a három személy, aki az év elején kifogástalanul tippelt. Érdekesség, hogy akkor az egymást követő három sorsoláson volt három telitalálatos. Ötmillió forint fölé először 1986-ban szökött a főnyeremény, tizenhárom évvel később viszont már egymilliárd volt az öttalálatosért járó összeg. Az eddigi legnagyobb nyereményt 2003-ban sorsolták ki, a szerencsés akkor 5,092 milliárd forinttal gazdagodott. Most szombaton 5,585 milliárd a tét.

A Szerencsejáték Zrt. adataiból arra lehet következtetni, hogy a szombaton megnyerhető hatalmas összeg sokak érdeklődését felkelti. Napjainkban egy átlagosnak nevezhető héten nagyjából 3,3 millió alapjátékot játszanak meg a szerencsét próbálók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kiemelkedő nyeremények idején ötmillió fölé szökik az alapjátékok száma, a múlt héten viszont már több mint 6,5 millió játékot regisztrált az állami társaság. Mivel a nyeremény ezen a héten magasabb lett, így feltételezhető, hogy még több alkalommal próbálkoznak a játékosok. A mostani forgalom ugyanakkor bőven elmarad a valaha volt legnagyobb érdeklődéstől: 1990-ben a 21. játékhéten több mint 21 millió alapjátékot adtak el. Akkor egyébként 13 telitalálatos volt, tíz darab ráadásul egy játékos nevéhez fűződött.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.