Sztrájkkal fenyegetőznek az SZFE dolgozói

Eddig nyolcvanöten csatlakoztak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói sztrájkjához

Vizvári Soma
2020. 09. 10. 16:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói szerdán benyújtották sztrájkköveteléseiket a kormányhoz – mondta el a dolgozók képviselője csütörtök délután az SZFE Vas utcai épülete előtti sajtótájékoztatón. – Az új alapítványi fenntartó által ránk erőltetett alapító okirat és az SZMSZ olyan mértékben sérti egyetemünk autonómiáját, hogy az előbb vezetőségünk és szenátusunk lemondását eredményezte, majd bátor hallgatóink tiltakozásul elfoglalták az egyetemet. Mivel a fenti alapdokumentumok a munkavállalók érdekeit is sértik, az SZFE dolgozói a sztrájk eszközével csatlakoznak az autonómiáért folytatott küzdelemhez – nyilatkozta a dolgozók képviselője.

Mint elmondta, követeléseik az alábbiak:

  • garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát;
  • állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit;
  • az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg;
  • az egyetem rektorát, intézetvezetőit, osztályvezetőit demokratikus úton, a szenátusi képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhassa meg;
  • garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait.
  • A dolgozók képviselője elmondta: eredménytelen tárgyalások esetén, legkésőbb szeptember 21-től, határozatlan időre sztrájkba kezdenek. – Az első napon 85-en csatlakoznak a sztrájkhoz – jelentette be. A kormánnyal való tárgyalásokra az egyetem a következő sztrájkbizottságot delegálja: Csató Kata mesteroktató, Forgács Péter egyetemi docens, Karsai György egyetemi tanár, a doktori iskola vezetője, Németh Gábor egyetemi docens, Veszprémi Judit kommunikációs vezető.

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.