Tarlós: Félreértés, hogy az állam tulajdona lenne a Lánchíd

A volt főpolgármester szerint megvan a fedezet a felújításra, Karácsony viszont nem csinál semmit.

Forrás: Hír TV2020. 06. 24. 11:43
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyesek, még politikusok is azt kezdik állítani, hogy a Lánchíd az állam tulajdona. Ez teljes félreértés. Kétségtelen tény, hogy jogilag a város közúti hídjai egyértelműen és kizárólagosan a főváros tulajdonai – közölte Tarlós István a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedd este. A volt főpolgármester szerint megvan a fedezet a Lánchíd felújítására, amihez a tervek is készen állnak, Karácsony Gergelyt pedig azért kérik számon, mert kilencedik hónapja nem csinált semmit. – Már rég ki kellett volna írni a tendert, hiszen annak semmilyen jogi, műszaki akadálya nincsen – jelentette ki, hozzátéve: az előző budapesti vezetés asztalán 2018-ra kész kivitelezési tervek voltak, amit később meg is tendereztettek. Tarlós István úgy látja: nem igaz Karácsonyék állítása, miszerint a fővárosnak nincs pénze a felújításra, hiszen míg tavaly 380 milliárd volt, addig idén több mint 400 milliárd forint a költségvetési főösszeg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.