Teljes körű bölcsődei ellátás a kormány rövid távú célja

Magyar Nemzet
2019. 07. 24. 7:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötvenhárom Pest megyei önkormányzat nyert el több mint 9,2 milliárd forint hazai fejlesztési forrást a települések bölcsődei ellátásának fejlesztésére, korszerűsítésére – közölte tegnap Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Azt mondta: a Pest megye fejlesztését szolgáló program pályázati bölcsődefejlesztési felhívására több mint kétszeres volt a jelentkezés, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget további 4,7 milliárd forinttal megemelte.

A bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatására még 2018-ban megjelent pályázati kiírás célja a kevés szolgáltatást kínáló és bölcsődei férőhelyhiánnyal küzdő Pest megyei településeken az önkormányzati tulajdonú bölcsődék, minibölcsődék és többcélú óvoda-bölcsődeként működő intézmények bölcsődei, minibölcsődei férőhelybővítése, felújítása volt. A konstrukció keretében felújítás esetén maximum 100 millió forint, új bölcsőde építése esetén pedig maximum 400 millió forint állami támogatásra lehetett pályázni. A pályázati kiírásra több mint félszáz pályázatot nyújtottak be, 9,2 milliárd forint támogatási igénnyel. A beérkezett, szakmailag jól előkészített települési pályázatok mindegyikének támogatásáért a tárca az eredeti 4,5 milliárd forintos támogatási keretösszeget tulajdonképpen megduplázta.

Rákossy Balázs elmondta: a megemelt keretből 53 Pest megyei településen nyílik lehetőség a bölcsődei ellátás fejlesztésére: 1260 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül, mintegy 27 százalékkal megemelve az eddig Pest megyében rendelkezésre álló férőhelyszámot. Emellett több mint 400, már meglévő bölcsődei férőhelyet korszerűsítenek az épületek felújításával.

Az államtitkár kiemelte, a kormány 2022-ig a teljes körű bölcsődei ellátást szeretné megvalósítani, ezért hazai és uniós fejlesztési forrásból csaknem 200 milliárd forinttal támogatják a bölcsőde- és óvodafejlesztést a családvédelmi akciótervben megfogalmazott célokhoz is igazodva. A Pest megye célzott fejlesztését szolgáló program részeként a múlt héten jelent meg bölcsődefejlesztésre egy újabb pályázati kiírás – mondta el Rákossy Balázs.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.