Terrorizmus, pénzmosás a járvány nyomában

A magyar katonai hírszerzés a koronanívrus-járvány alatt a bioterrorizmusra vonatkozó információk mellett világszerte a szervezett bűnözés befolyásának, illetve a számítógépes támadások számának növekedésével szembesült. A hírszerzők a pandémia alatt elsősorban békefenntartóink és a honvédség egésze érdekében fokozták a tevékenységüket.

2020. 06. 29. 9:36
A medical specialist walks past personal protective equipment in a hospital in Moscow
A szervezett bűnözői csoportok az egészségügyi védőeszközök kereskedelmére is rátelepedtek Fotó: Handout . Forrás: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pandémia alatt előretört a maffia, ugrásszerűen megnőtt a kibertámadások száma, intenzitása és agresszivitása, valamint bioterrorizmusra utaló információk is keletkeztek a hírszerzőink munkája során – idézi a magyar katonai hírszerzés vezetőjét a Jogalappal című szakportál a legfrissebb elemzésében. Az Országgyűlés külügyi bizottságát Béres János altábornagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatója tájékoztatta, aláhúzva, hogy a katonai hírszerzés pandémiával kapcsolatos tapasztalatai részben túlmutatnak a Covid–19 miatti helyzeten.

A cikkben Gyömbér Béla elemző kiemeli, a KNBSZ alaprendeltetéséből következően a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a szolgálat elsősorban azokat a területeket vizsgálja, amelyek a honvédségre vonatkoznak, a különböző haderőknél bevezetett intézkedéseket taglalja, az adott járványnak a hadseregre gyakorolt hatásait vizsgálja. (Ez a tevékenység a járvány lecsengése után is időszerű maradt.) A katonai hírszerzők Gyömbér szerint jelenleg is folytatták a válságkörzetek biztonsági helyzetének folyamatos értékelését. „Értelemszerűen elsősorban azokra az országokra koncentráltak, ahol a Magyar Honvédség különböző kontingensei települnek. Ebből a szempontból kiemelten kezelték Irakot, valamint Afganisztánt és nem utolsósorban a Balkán térségét; főként Koszovót és Bosznia-Hercegovinát. Komoly figyelmet fordítottak a légi szállítást végrehajtók felderítő információkkal történő támogatására” – fogalmaz a Jogalappal elemzője.

Az altábornagy a beszámolójában kitért a bioterroizmusra is, mivel olyan információkhoz jutottak, hogy terrorszervezetek a Covid–19-et alkalmaznák támadásaikhoz. Az altábornagy szerint a jövőbeli kihívások kapcsán elsősorban nem az Iszlám Állam legutóbbi felhívására kell gondolni, hanem számos más területen, például Indiában az ottani Tablighi Jamaat hittérítő szervezet tevékenységére vagy az Egyesült Államokban működő különböző fajvédő csoportok megjegyzéseire, nyilatkozataira, melyek arra utalnak, hogy ezek a szervezetek a járvány kórokozóját akarják felhasználni az általuk ellenségnek tartott csoportok ellen. A tábornok szerint ugyanez a helyzet Egyiptomban is, ahol „a Muzulmán Testvériség nevezetű szervezet szintén arra hívta fel a tagjait, hogy menjenek és fertőzzenek, lehetőség szerint katonákat, kormánytisztviselőket közvetlen ráhatással, és így pusztítsák őket”.

A szervezett bűnözői csoportok az egészségügyi védőeszközök kereskedelmére is rátelepedtek
Fotó: Reuters

A katonai hírszerzés szerint aggasztó a maffia térnyerése a pandémia alatt. A katonai titkosszolgálat főigazgatója kiemelte Olaszországot, ahol a Cosa Nostra, a Camorra tevékenységét vizsgálva azt látták, hogy a különböző bajba került vállalatokba igyekeznek beépülni és befolyást szerezni azokban. Gyakorlatilag ezeken – a vállalatokba való beruházáson – keresztül igyekeznek fehérre mosni a piszkos pénzeket. A maffia nagyon markánsan részt vett a Líbiából Olaszországba tartó migrációs folyamatokban, és pénzelte a migránsok mozgását segítő csoportokat. (Szervezett bűnözők egyébként rátelepültek a védőfelszerelések kereskedelmére is, és nem csak Olaszországban.)

A katonai hírszerzés a kiberbűnözői aktivitás jelentős növekedésé­vel is szembesült: elsősorban álhíreket terjesztenek, és olyan fantomcégeket alapítanak, amellyel jelentős károkat okoznak, például védőeszközöket kínálnak, áru nélkül. Több országban – például Romániában, Nagy-Britanniában – a hadsereg informatikusait is bevetették a kiberbűnözés megfékezésére.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.