Testi sértés bűntettében találták bűnösnek a hentest

A bíróság másodfokú, nem jogerős ítéletet hozott kedden a darnózseli hentes ügyében. Ebben ismét kimondta: az emberölés nem bizonyítható a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt férfi esetében.

Magyar Nemzet
2019. 10. 30. 8:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden hét év börtönbüntetésre ítélte a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt darnózseli hentest, a férfit testi sértés bűntettében találták bűnösnek. A táblabíróság döntésével megváltoztatta a Tatabányai Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely felmentette a férfit.

A törvényszék idén március 1-jén, a megismételt elsőfokú eljárásban bizonyítottság hiányában mentette fel N. Jánost, ahogy korábban, 2016 decemberében is. A Győri Ítélőtábla az első elsőfokú ítéletet megalapozatlanság és az indoklás hiánya miatt helyezte hatályon kívül és kötelezte új eljárás lefolytatására a Tatabányai Törvényszéket.

Kovács Tamás, a bírói tanács elnöke több mint másfél órás indoklásában elmondta, a bíróság helyt adott a Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványának, hogy emberölés helyett testi sértésre változtassa meg a minősítést, mert az előbbi nem bizonyítható, az utóbbi azonban igen. Kiemelte, hogy ahhoz a bizonyítéksorhoz, amelyet az első fokú bíróság bizonyított és elfogadott, semmit sem tettek hozzá és semmit sem vettek el belőle; a bizonyítékok illeszkednek egymáshoz. Hozzátette, hogy a Tatabányai Törvényszék eljárási hibát nem követett el, mulasztás nem történt.

N. Jánosnak alig öt évet kellene leülnie
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A bíró kitért arra: a vádlott végig tagadta, hogy köze lenne felesége meggyilkolásához, ám a bizonyításkor beigazolódott, hogy hazudott, amikor azt mondta, bizonyos időkben máshol tartózkodott. Feltette a kérdést, ha nem volt köze felesége meggyilkolásához, akkor miért követte el azokat a cselekményeket, amelyeket a bíróság bizonyítottnak tekint. Mindezek ellenére azonban az emberölés irányába vezető szálak nem bizonyítottak – fűzte hozzá. N. János azért kapott hét év büntetést, mert bizonyított cselekményét próbára bocsátás hatálya alatt követte el – korábban a Mosonmagyaróvári Járásbíróság könnyű testi sértés miatt ítélte el –, így a halmazati szabályok szerint jártak el.

Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésekről a Kúria dönt majd. Elutasították az ügyész letartóztatási indítványát arra hivatkozva: a hét év börtönbüntetésbe beleszámít az a 29 hónap, amelyet a vádlott előzetes letartóztatásban töltött, így pedig a ténylegesen letöltendő szabadságvesztésének ideje öt év alá csökken, és korábban tanúsított magatartása sem indokolja letartóztatását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.