Tizenegy éves kislányt rontott meg egy pedofil

Szexuális kapcsolatot létesített két éve egy alig tinédzser lánygyermekkel a most 35 éves férfi.

Végh Attila
Forrás: police.hu2020. 10. 19. 13:42
null
Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak érzelmeket plántált a gyermek iránt, de szexuális kapcsolatra is rávett egy ma 13 éves kislányt egy férfi. A Magyar Nemzet információi szerint két éve, 11 éves korától szédítette, kerítette bűnkörébe a gyermeket a pedofil, aki azzal védekezett, hogy őszinte érzéseket táplál a kislány iránt, vele képzelte el az életét. A bíróság október 18-án elrendelte letartóztatását.

Két évvel ezelőttig nyúlik vissza az akkor 33 éves férfi és 11 éves kislány kapcsolata. A Győr környékén lakó felnőtt egy közösségi hálón talált rá a gyerekre, akit mézes-mázos szavakkal édesgetett magához. A gyermek pszichéjére hatva elhitette a kiskamasszal, hogy már majdnem igazi nő, szerelmet vallott neki, bókokkal bombázta, terveget szövögetett vele. A gyermeklány teljesen a férfi hatása alá került, amit még tetézett a közös titok is, megegyeztek, erről senkinek nem beszélnek, a férfi szavaival élve ez az ő varázslatuk. A kislány és az idegen csábító között egy idő után érzelmi kötődés, majd olyan függés alakult ki, ami alapján az ügyben kirendelt gyermekpszichológus szakértő elemzése szerint a férfi mindenre rá tudta volna venni a kislányt.

A felnőtt férfi és a gyermekkorú sértett között testi vonzalommá alakult a titkos szerelem. Bár a kihallgatások során kiderült: a gyanúsított mindvégig tisztában volt azzal, hogy amit tesz, az bűncselekmény, egy percig sem visszakozott. Saját biztonsága érdekében is abban erősítette meg a kislányt, hogy titokban kell tartani szerelmüket míg a gyermek kiskorú, nem szabad lebukniuk. Randevúkat is sikerült kierőszakolnia a gyermektől, a csábító majd kétszáz kilométert utazott, hogy találkozhasson vele. A kislány lakhelye környéki erdőkben találkoztak, telefonos üzenetekben – a Magyar Nemzet információi szerint a sértett készülékének híváslistáján a férfi álnéven szerepelt, mintha csak a gyermek egyik pajtása lenne –, levelekben tárgyalták le a helyet és az időpontot. A randevúkon az eltelt két év alatt többször is szexuális kapcsolatot létesítettek, a férfi azzal védekezett, egyszer sem kellett alkalmaznia fizikai vagy pszichikai erőszakot, a gyermek önként vállalkozott az aktusokra. Ezt azonban a világ egyik országának büntető jogszabálya sem ismeri védekezésként: egy gyermekkorú még nem érett a szexuális kapcsolatra, ezért a beleegyezésével megtörtént közösülés is erőszaknak számít.

Viszonyukra akkor derült fény, amikor a gyermek szülei észrevették, hogy kislányuk furcsán viselkedik, titkolózik, elvonul, gyakran eltűnik. Ilyenkor azt mondta, barátnőivel van, de a szülők kiderítették, hogy ebből semmi sem igaz. Az apa idén októberben maga elé állította a gyermeket, kerek perec kijelentette: azonnal árulja el a titkát. A kislány összeomlott a titok terhe alatt, nem bírt tovább hazudni, beszélt szerelméről a szülőknek. Az apa azonnal feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók a szülők és pszichológus jelenlétében hallgatták meg a kislányt, lefoglalták és ellenőrizték a számítógépét, a telefonját, s bizonyítékként kimásolták a férfi és a gyermek levelezését. Ezután a nyomozók a férfi lakhelyére utaztak, ahol elfogták, előállították és őrizetbe vették a 35 éves férfit. Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, bűnös cselekedetét nem tagadta. Lakóhelyén az ő mobiltelefonját és számítástechnikai eszközeit is lefoglalták. A férfi ellen szexuális visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Érdi Rendőrkapitányság folytatja le.

b

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.