Több árvízre kell számítani Magyarországon

A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért – hosszú távon – több árvízre kell számítani Magyarországon – mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára.

Forrás: MTI2019. 10. 28. 11:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NKE víztudományi karának oktatója hozzátette: erre „az évszázad végéig” mindenképpen fel kell készülni és a tervezés alapjait le kell fektetni.

Azzal kapcsolatban, hogy kedden árvízvédelmi konferenciát rendeznek Budapesten Homokzsáktól a drónokig címmel, hangsúlyozta: paradigmaváltásra van szükség az árvízvédelemben.

A tanácskozás címére utalva a professzor kifejtette, hogy a homokzsákoktól az új technológiákig mindent be kell vetni az árvizek ellen. Utóbbiak között a drónok, az űrfelvételek és a „numerikus módszerek” alkalmazását említette. A víz szempontjából releváns adatok száma nagyságrendekkel nőtt, ezért a mesterséges intelligencia, a big data, a nagyon gyors adaptív algoritmusok mára a gyakorlati alkalmazás részévé váltak – jelezte.

Szöllősi-Nagy András ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon árvíz immár ötven éve nem követelt halálos áldozatot, ami annak köszönhető, hogy a magyar árvízi védekezés a legjobb Európában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.