Több mint egymilliárd forintból épül új óvodaépület Veszprémben

Az óvoda a tervek szerint jövő nyárra készül el, a gyermekeket addig ideiglenesen a város más intézményeiben helyezik el.

2019. 09. 24. 18:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint egymilliárd forintból épül új, tizenegy csoportszobás óvodaépület Veszprémben – jelentette be a város kormánypárti polgármestere kedden az Egry úti körzeti óvoda területén tartott helyszínbejáráson.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP) elmondta: a '70-es években készült és mára elavult épületet teljes egészében elbontják és egy új, a mai kor követelményeinek megfelelő ingatlant építenek.

A tizenegy óvodai csoportszoba és a kapcsolódó mosdók-öltözők között lesz teljesen akadálymentes is, emellett egy 360 adagos főzőkonyhát, orvosi szobát, valamint személyzeti helyiségeket is kialakítanak az új épületben – tette hozzá.

A projekt teljes költsége meghaladja az 1,115 milliárd forintot, ebből 932 millió pályázati támogatás, több mint 183 milliót pedig az önkormányzat önerőként biztosított. A kivitelezést a helyi VeszprémBer Zrt végzi.

Az óvoda a tervek szerint jövő nyárra készül el, a gyermekeket addig ideiglenesen a város más intézményeiben helyezik el.

Porga Gyula a helyszínbejáráson arról is beszélt: a közelmúltban adtak át egy szintén új építésű óvodát a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton. A több mint 641 millió forintból épült intézményben öt óvodai és egy bölcsődei csoport kapott helyet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.