Többen dolgoznak, ezért is több a munkahelyi baleset

Bár továbbra is a leesés és a csonkolás a leggyakoribb munkabaleset, nem ritka e körben a végzetes méh- és darázscsípés, sőt a szociális területen és az egészségügyben a betegek vagy gondozottak általi támadás sem. A foglalkoztatás bővülésével enyhén, de emelkedik a munkahelyi balesetek száma.

Magyar Nemzet
2019. 04. 29. 14:12
null
Tavaly mindössze hét dolgozó szenvedett áramütést Fotó: MTI/Vajda János
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon naponta átlagosan ­63-an szenvednek munkahelyi balesetet, az évi több mint 23 ezer alkalomból pedig mintegy nyolcvan tragédiával végződik. A Pénzügyminisztérium munkavédelmi osztályának statisztikái szerint ugyan fokozatosan emelkedik a munkabalesetek száma, emögött azonban elsősorban a foglalkoztatottság nagymértékű bővülése áll, és évek óta 170 körül alakul a súlyos, míg valamelyest csökkent a halálos kimenetelű eseteké (2015-ben 84, 2016-ban 80, 2017-ben 79, 2018-ban 79). A három napot meghaladó táppénzzel járó események számának emelkedése mögött a PM szerint a bejelentési fegyelem javulása is áll.

Ami változatlan, hogy a legtöbb munkahelyi baleset továbbra is a gépiparban, a feldolgozóiparban és a szállítás, raktározás terén történik, súlyos következménnyel azonban arányait tekintve az építkezéseken történő esetek járnak. (Az építőiparban az utóbbi időben 30 százalékkal nőtt a foglalkoztatás.) Összességében tavaly 187-en szenvedtek súlyos balesetet a munkavégzéssel összefüggésben, ezek közül nyolcvan végződött halállal, 46 járt életveszélyes, 45 súlyos csonkolásos sérüléssel, valamint 16 egyéb súlyos következménnyel.

Tavaly mindössze hét dolgozó szenvedett áramütést
Fotó: MTI/Vajda János

A csonkolás mellett a leesés és a közúti szerencsétlenség a leggyakoribb munkabaleset, de csak tavaly például hét alkalommal vettek jegyzőkönyvbe állattámadást, ugyanannyiszor, mint áramütést. A szakemberek a PM-nél ezt elsősorban a súlyos allergiát okozó méh- és darázscsípéssel magyarázták. Érdekesség, hogy 2018-ban öten veszítették életüket munkabalesetben az egészségügyi, szociális ellátásban dolgozók közül. Négyen munkavégzés során, közúti közlekedésben haltak meg, egy ember pedig erőszakos cselekmény áldozata lett. Mint kiderült, a szociális ellátásban és az egészségügyben időről időre előfordult a betegek, gondozottak támadása. Tavaly négy ilyet jegyeztek fel.

A szakfőosztály jelentéséből az is kiderül, hogy a munkavédelmi hatóságok tavaly több mint 14 ezer munkáltatót ellenőriztek. Ennek során a legtöbb intézkedést azért hozták, mert nem találták megfelelőnek a munkaeszközöket, a munkáltatók nem tartották be az érintésvédelmi előírásokat, a súlyos jogsértések között pedig jellemző volt, hogy a mélyépítési, közműépítési földmunkáknál sok esetben elmaradt a munkagödrök, illetve a munkaárkok dúcolása, a magasban végzett munkáknál pedig nem volt megfelelő a leesés elleni védelem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.