Tőkés László: Igazságtétel nélkül az egykor elkezdődött rendszerváltozás nem vihető sikerre

Igazság- és jóvátétel nélkül „országunk jelenlegi válságos állapota nem orvosolható”, és az egykor elkezdődött rendszerváltozás sem vihető sikerre, amiért „mi is mindnyájan meghátrálás nélkül harcolunk, és amiben állhatatosan reménykedünk” – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben kedden.

Forrás: MTI2019. 02. 19. 11:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tőkés László az 1989-es temesvári forradalom 30. évfordulójára emlékező, az Európai Parlamentben rendezett konferencián hangsúlyozta, hogy a forradalom megnyitotta Románia útját a szabad és demokratikus egyesült Európa felé.

A kelet- és közép-európai rendszerváltozás pedig „új fejezetet nyitott öreg kontinensünk történetében”, és lehetővé tette a vasfüggöny, illetve a hidegháború által megosztott Európa újraegyesülését – hangoztatta.

„Romániából nézve, illetve az Európai Unióban körülnézve méltán lehet hiányérzetünk annak láttán, hogy a rendszerváltó országok és az unió, valamint az utókor miként becsüli meg korszakváltó közös múltját, ezzel együtt pedig önmagát” – fogalmazott.

Mint emlékeztetett, annak idején egy kis református temesvári gyülekezet vívta élet-halál harcát az ateista-kommunista Ceausescu-diktatúrával és hírhedt titkosszolgálatával, a Securitatéval. Noha Románia ma „fürdik” a nemzetközi reflektorfényben, még mindig posztkommunista rendszer van hatalmon, amelyből származó „mindenfajta nyomorúság köszön vissza harminc év távolából” – emlékeztetett.

Kiemelte, a „nemes kezdetekről és reményekről nem szabad elfeledkezni”, emlékezni kell arra, hogy „honnan indultunk, nyíltan szembenézve azzal, hogy három évtized elteltével hová és mire jutottunk”. Véleménye szerint a kérdésekre adott válaszok nem mondhatók megnyugtatónak. A kezdeti reményekben és tervekben ugyanis csalódni kellett, mivel a temesvári népfelkelés romániai forradalommá való kiszélesedését követően azonnal államcsínnyel térítették el, és attól fogva forgatókönyvek szerint alakultak a dolgok, melyek végletes módon megakasztották és eltérítették a romániai rendszerváltozást.

Egy pillanatra sem szabad megfeledkezni a múlt század totalitárius rendszereinek ártatlan áldozatairól és gyászos tanulságairól, hogy az 1989-ben elkezdett „rögös úton” haladva valóban együtt lehessen tovább építeni az „erős, egységes és versenyképes Európát” – húzta alá.

Tőkés László kijelentette, a rendszerváltozást tovább kell folytatni, amely a kisebbségpolitikára is vonatkozik, hogy végre olyan világ épüljön ki a közép- és kelet-európai országokban, amelyben emberhez méltó módon lehet élni.

Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő beszédében kiemelte, az elmúlt évtizedek alatt semmi sem változott Romániában, ahol ugyanolyan másodosztályú állampolgárokként néznek a magyarokra, mint korábban. Az elszenvedett veszteségek „újabb pofont jelentenek” a bizakodni merő erdélyi magyarság számára.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy Temesvár nélkül nem valósult volna meg határnélküliség, nem hallathatná hangját a kisebbségi magyarság az Európai Parlamentben, és nem lenne annyi magyar állampolgár Erdély-szerte, sem magyarországi támogatás számukra. „Éberségre, emlékezésre és az erdélyi magyar közösség jussának megőrzésére tanít Temesvár, amely a ki nem apadó remény szimbólumává vált” – tette hozzá Gál Kinga.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.