Tömött kocsikkal közlekedik az adventi villamos Miskolcon

A felháborodott utasok szerint egymást érik az emberek a járaton, ami miatt megnövekedett a fertőzésveszély.

2020. 12. 02. 14:14
null
Forrás: Facebook/Balszerencse Mentes Miskolc
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben országszerte tombol a koronavírus-járvány, utasokkal zsúfolásig tömve jár az adventi villamos a balliberális vezetésű Miskolcon – erről írta meg tapasztalatait az egyik utas a Balszerencsementes Miskolc elnevezésű Facebook-csoportban. Az illető a bejegyzésében kifejtette: vasárnap délután próbaképpen letesztelte az adventi villamos indulását és működését, és káoszt tapasztalt. „Az egyik ellenőr is jelezte, hogy néha kezelhetetlen a tömeg. A fotón is jól látható a megtelt tábla, ami százhúsz főt jelent.

Azonban számításunk szerint legalább kétszáz fő utazott vasárnap délután, és nem volt eddig olyan járat, amelyik ne lett volna zsúfolt” – emelte ki.

Szavai szerint ez így, az ünnepek előtt veszélyes, pláne úgy, hogy Miskolcon is folyamatosan emelkedik a megbetegedések száma. Hozzátette: ráadásul sok óvoda bezárt, itt pedig éppen a város teszi ki a legkisebbeket és szüleiket, nagyszüleiket a fertőzésnek.

Az adventi villamoson egymást érik az utasok
Fotó: Facebook/Balszerencsementes Miskolc

Az adventi villamosról korábban szavazást indított a balliberális vezetésű város, s miután több mint tízezren kértek, hogy most is elérhető legyen a szolgáltatás, a járat elindult.

A Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. honlapján megerősítik, hogy a jelenlegi veszélyhelyzetre való tekintettel az adventi villamoson százhúsz fő utazását tudják biztosítani.

– Ha a szerelvényen utazók száma eléri a százhúsz főt, akkor a villamos szélvédője mögé kikerül egy „jármű megtelt” felirat.

A közlekedési vállalat kéri az utasokat, hogy egymás védelme és a fertőzésveszély minimalizálása érdekében ne csak a két végállomáson várják az ünnepi szerelvényt, hanem vegyék igénybe a közbenső megállókat is – áll az MVK Zrt. honlapján. Hozzátették: azért, hogy minden érdeklődő megcsodálhassa az adventi villamost, javasolják, hogy mindenki annyi ideig utazzon az adventi villamossal, amennyi idő elegendő a kényelmes megtekintéséhez, felvételek készítéséhez. A Facebook-bejegyzés szerint azonban az adventi villamoson már-már kezelhetetlen a helyzet.

A Balszerencsementes Miskolc Facebook-csoportban nemcsak az adventi villamos miatt panaszkodnak, hanem az 54-es buszjárat miatt is háborognak.

Egy fotót tettek közzé, amely a bejegyzés szerint november 24-én, kedden készült, a képen az látható, hogy a busz utasterében egymást érik az emberek. Feltették a kérdést, hogy mikor lesz már vége a zsúfoltságnak, és mikor lesz végre változás? A bejegyzéshez az egyik hozzászóló csak annyit írt, hogy „a haláljárat”. Az illető nyomdafestéket nem tűrő módon arra panaszkodik, hogy a problémával nem törődik a városvezetés, pedig csak néhány busszal kellene többet közlekedtetni az 54-es vonalon. A hozzászóló hiányolja azt is, hogy az önkormányzat máig nem adott még egy maszkot sem a város polgárainak. Egy másik hozzászóló azt írta, hogy „magyarázkodni azt tudnak, erre is lenne válasz biztos”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.