Tovább csúsznak az útfelújítások a XV. kerületben

Tovább kell várni a XV. kerület önkormányzati tulajdonú, de fővárosi kezelésű útjainak felújítására. Természetesen a kerület is, a főváros is visszafelé mutogat – gond az, hogy már 2018 tavaszán megvolt a bizottsági döntés a munkálatokról.

Kerékgyártó György
2020. 10. 22. 13:10
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs könnyű helyzetben a XV. kerület. A lakótelepből és két kertvárosi részből álló, nyolcvanezret meghaladó lélekszámú kerületben rengeteg útburkolat állapota gyászos, autóval közlekedni itt bosszúság.

A probléma nem újkeletű. A kerületben, amelynek élén a 2010-14-es ciklust leszámítva mindig baloldali vezetés állt, néhol évtizedek óta nem történt semmi. Mindennek gyökere az, hogy más-más közterületeknek más a tulajdonosa, illetve a kezelője. Az olyan fővárosi tulajdonú főútvonalak, mint a Szentmihályi út, amelyek a főváros tulajdonában és kezelésében is állnak, rend van, ezeket karban tartják. Az önkormányzati tulajdonú és kezelésű kisebb utcák, mellékutcák a kerület több pontján is rendkívül rossz állapotúak, de ezeket az önkormányzat kátyúzza, illetve ahogy a rendelkezésre álló források engedik, igyekszik egy-egy felújítási programba bevonni. A folyamat rendkívül lassú, de legalább nyoma van.

A kátyúzás sem sikerül mindig tökéletesen. Ezt a Rákos úton fotózta egy olvasónk

Az igazi gondot azok az útvonalak jelentik, amelyek kerületi tulajdonban állnak, de a főváros kezeli őket. Ilyen a Zsókavár utca, az Erdőkerülő utca és a Rákos út. Kérdésünkre, hogy miért késik ezeknek az utcáknak a rendbe tétele, a főváros sajtóosztályától a következő választ kaptuk: „A XV. kerületben valóban több út van rossz állapotban, hiszen 2014-től 2019-ig a fideszes fővárosi vezetés egyetlen utat sem újított fel hiába kérte erre a kerület polgármestere”.

Ezzel a válasszal azonban baj van. Az akkor még polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármesterként dolgozó DK-s Cserdiné Németh Angéla ugyanis már 2018 nyarán arról értesítette a lakosságot, hogy az akkor már az Országgyűlésben ülő Hajdú László még polgármesterként beadványt nyújtott be a fővárosi közgyűlésben, amire megérkezett a válasz: a Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság május 11-én döntött arról, hogy 2019-ben biztosítja a Zsókavár és az Erdőkerülő utca felújítását. Ezek a munkálatok azonban nem kezdődtek meg, annak ellenére sem, hogy a baloldal budapesti győzelme után Németh Angéla lett az elnöke pontosan annak a testületnek, a Városfejlesztési és Közlekedési Bizottságnak, amely az útfelújításokért felel, ráadásul tagja lett két másik bizottságnak is: az egyik a Közbeszerzési Bizottság.

A polgármester 2018-ban már győzelemről számolt be – erről tanúskodik az akkor kiadott szórólap

– Ennél szerencsésebb állás nem alakulhat ki egy városvezető számára – mondta lapunknak Lehoczki Ádám, a kerületi Fidesz-KDNP frakció vezetője. – A főváros és a kerület vezetője azonos politikai közösséghez tartozik, ráadásul a polgármester az említett bizottság elnöke. Szerintem nincs hova mutogatni?

Pedig Németh Angélának ez megy. Idén nyáron, amikor a kormány arról döntött, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter ötmilliárd forintot saját döntés szerint oszthat szét a fővárosi kerületek között útfelújításra, a XV. kerület polgármester a sajtón keresztül üzent a fideszes képviselőknek: akkor most lobbizzanak ők egy-egy utcáért. Ismételjük el, mindezt úgy, hogy 2018-ban már bejelentette két utca felújítását, és úgy, hogy a fővárosnál gyakorlatilag saját magánál kellene lobbiznia azért, hogy pénzt szerezzen ezekre a projektekre.

A történet folytatása az, hogy valahogy mégis került forrás egyes projektekre. A főváros sajtóosztálya úgy tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy „Már jövőre útfelújítások lesznek a Deák utcában, az Erdőkerülő utcában, a Zsókavár utcában, a Bogáncs utcában és az Esthajnal utcában”. A Rákos úton azonban még több mint három évig marad a jelenlegi állapot. A Budapesti Közlekedési Központ pedig úgy informálta lapunkat, hogy ez a 2024-es útfelújítási programban szerepel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.