A baloldal kitart a keleti vakcinákat támadó álláspontja mellett

Az baloldali pártok a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta támadják a kormányzati intézkedéseket – mondta lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője. A szakértő úgy véli, az utóbbi hetekben a baloldalon bújtatott kampányba kezdtek azzal, hogy az oltási programot támadták, ami nem hozta meg a remélt áttörést, a támogatottságuk növekedését.

2021. 05. 02. 6:59
SZABÓ Tímea; TÓTH Bertalan; GYURCSÁNY Ferenc; SZÉL Bernadett; KUNHALMI Ágnes; KERESZTES László Lóránt; BANGÓNÉ BORBÉLY Ildikó; JAKAB Péter
A DK alelnöke, Vadai Ágnes ismét a kínai vakcina hatékonyságát megkérdőjelező bejegyzést tett közzé a Facebookon MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavaly márciusban kitört koronavírus-járvány miatt hozott kormányzati intézkedések kapcsán a baloldal folyamatosan diktatúrát kiáltott. Deák Dániel politológus szerint a balliberális pártok folyamatosan rombolták az óvintézkedésekbe vetett társadalmi bizalmat; amikor zárás volt, nyitást követeltek, amikor pedig megkezdődött a gazdaság újraindítása, azt szerették volna, ha még tovább zárva tartunk.

– Nem volt ez másként az oltásokkal kapcsolatban sem, folyamatosan az aktuálpolitikai szempontokat figyelembe véve támadták a keleti oltóanyagokat, aminek tragikus következménye is lett, hiszen sokan politikai okokból utasították vissza a számukra felkínált vakcinákat, volt olyan DK-s politikus, aki ezután belehalt a betegségbe.

Jól mutatja a baloldal vakcinákkal szembeni hecckampányának súlyos következményét az is, hogy a legfrissebb felmérések szerint a baloldali szavazók körében az oltási hajlandóság lényegesen alacsonyabb, mint a kormánypárti szavazók között – vélekedett Deák Dániel, aki szerint a baloldalon érzékelték, hogy a nyílt oltásellenes kommunikációjukkal még a saját szavazóik egy jelentős részével is szembementek.

– Ők is látták, hogy a keleti vakcinák hatásosak, és védettséget biztosítanak a halálos vírussal szemben – húzta alá. A politológus emlékeztetett: emiatt az utóbbi hetekben a baloldali pártok taktikát váltottak, és bújtatott kampányba kezdtek. Ennek részeként magát az oltási programot támadják, illetve igyekeznek letagadni a múltat, és úgy tenni, mintha ők sosem képviseltek volna oltásellenes álláspontot – hívta fel a figyelmet szakértő.

– A jelek szerint nem sikerült minden politikusnak vagy baloldali véleményformálónak átállnia az új kommunikációs irányvonalra, így még mindig szép számmal akadnak olyan nyilatkozatok, amelyben támadják a keleti vakcinákat – tette hozzá a XXI. Század Intézet munkatársa.

 

Folytatja a keleti vakcinák ellen indított támadásokat a baloldal

Emlékezetes, hogy még januárban Szabó Tímea határozati javaslatot nyújtott be a parlament elé, amely alapján bizottsági vizsgálat alá akarták vetni, és megtiltották volna a kínai vakcina alkalmazását Magyarországon. A héten az ATV-ben Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője ennek ellenére a kormányt vádolta oltásellenességgel, miközben a keleti vakcinák alkalmazását támadta. Az elemző meglátása szerint a vakcinákkal szembeni hecckampány nem jött be a baloldali pártoknak: legutóbb például Fekete-Győr András kénytelen volt elismerni a kormány vakcinabeszerzésének a sikerességét.

A szakértő rámutatott: – Karácsony Gergely korábbi munkahelyének, a Medián felmérése szerint is

az emberek többsége sikeresnek tartja a kormány járványkezelését, az oltási programmal pedig a magyarok elsöprő többsége elégedett.

Nem meglepő, hogy a Závecz Research új felmérése azt mutatja, a baloldal támogatottsága stagnált az utóbbi hónapokban, míg a Fidesz–KDNP pártszövetség január óta fokozatosan erősödik. Ez azt jelzi, hogy a baloldal oltásellenes törekvései kudarcot vallottak, és a kormánypártokkal szembeni pozícióikat nem tudták erősíteni.

Arra a kérdésre, hogy miért akarja a baloldal továbbra is az Európai Gyógyszerügynökség engedélyéhez kötni a keleti vakcinák használatát, Deák Dániel a következőt válaszolta: – Hiteltelen a baloldali politikusok ez irányú törekvése, mert a legfrissebb statisztikai adatokból azt látjuk, hogy az Európában nem engedélyezett kínai és orosz oltóanyagok sok szempontból hatékonyabbak, mint egyes nyugati készítmények.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.