Trükközött a jogszabállyal a tapolcai jobbikos

2019. 04. 12. 8:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Trükkös megoldást talált Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere arra, hogy a város közgyűlése által hozott döntés ellenére is létrejöjjön a baloldali összefogást tömörítő helyi egyesület. Dobó, miután a képviselő-testülettől nem kapott felhatalmazást a Tapolca név használatára, Egységben Tapolczáért Egyesület néven fogja bejegyeztetni a szervezetet, azaz a régi „cz” írásmódot választva. Erről maga a polgármester számolt be kedden.

– Az újonnan létrejött szervezet más formában írja a város nevét, mint ahogy az most használatos, (…) ezért a régi írásmódot választottuk, azaz a város nevét „cz”-vel írjuk – mondta Dobó a Tapolcaiújság.hu -nak. A polgármester azt is megerősítette, ő lesz az MSZP és DK által is támogatott szervezet polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választáson.

A helyi újságban arról nem esik szó, hogy Dobó a közgyűlési szavazás előtt gyakorlatilag megfenyegette Kozma Henrik alpolgármestert, hogy ha nem támogatja az egyesület névhasználatát, a „pénze is elúszik majd”. Miután az „erős presszió” nem hatott, és Kozma tartózkodásával a javaslat nem kapott elég szavazatot, a polgármester azonnali hatállyal minden jogköréből felmentette az alpolgármestert, az irodáját kipakoltatta, a nevét az iroda ajtajáról leszereltette.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.