Tusnádfürdő a nemzeti gondolkodás egyik szakrális helye

Nagy visszhangot keltett a médiában Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, így a pást két oldalán helyet foglaló vendégek is ezt elemezték a Hír TV Csörte című műsorában.

Forrás: Hír TV2019. 08. 01. 12:09
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor filozófiai igényességgel fejtette ki gondolatait az illiberalizmusról, a kereszténységről, de olyan aktuálpolitikai témákról is, mint a Fidesz és a Néppárt viszonya. Egy koherens világképet közvetített a miniszterelnök Závecz Tibor szerint, aki arról beszélt, hogy a liberálisok világképébe integrálhatók azok a dolgok, -családalapítás, egzisztenciateremtés- amelyekre a kormányfő is kitért a szóban forgó beszédben.

Nagy Ervin szerint azonban mindez nem igaz, hiszen alapvető különbség áll fenn a klasszikus liberalizmus és napjaink liberális krédója között. A filozófus szerint Závecz Tibor az előbbi értelmezési keretein belül értelmezte az orbáni beszédet. A műsorban Nagy Ervin leszögezte: a mai liberalizmus a családok kereteit akarja szétzilálni, a nemzetet semmissé teszi, amellett, hogy támadja a hitbéli közösségeket.

G. Fodor Gábor szerint valójában nem az a lényeg, hogy mi ma a liberalizmus, hanem az, hogy a miniszterelnök tettekkel és szavakkal is egy olyan berendezkedést akar, ami a nemzeti politikára épül. A Századvég Alapítvány elnöke úgy látja, egyszerűen arról van szó, hogy ez a politika most szemben áll mindazzal, ami nem nemzeti elköteleződésű: így a brüsszeli elittel, vagy akár a migrációval.

Nagy József, a 24.hu újságírója a műsorban hangot adott annak, hogy szerinte Orbán Viktor szemszögéből a politika a folyamatos küzdelemről szól, ami a miniszterelnöknek is lételeme.

A teljes adás IDE KATTINTVA nézhető meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.